1.fejezet

Garay Edina

-Ez az Bébi, ne hagyd abba!

Oh, Jézusom, ezt olvasta valahol? Már miért hagynám abba, amikor csak most kezdtem?

Próbálom csavarni a csípőmet, de így sem érzem kellően. Persze, hogy én kerültem felülre, mint mostanság mindig. Lovaglok, próbálok mindent megtenni, hogy a lehető legmélyebben érezzem őt magamban, de hát, ha az ég nem áldotta meg a szerencsétlent valami nagy szerszámmal, akkor nem sokat tudok csinálni. Mint mostanság mindig. Úgy látom, csukva van a szeme, ő legalább élvezi a dolgot, így nem látja a savanyú fejem.  

Az ítélőképességem és a megérzéseim mostanság nagyon nem működnek, ez a csávó a Marble-ban még szimpatikus volt. Ugyan olyan volt, mint az összes többi, nyálát csorgató fasz kalap, aki odajön hozzám egy-egy fellépés után, egy gyors menet reményében. Kivéve, hogy nem volt részeg és még csak arrogáns sem. A legtöbbjüket persze elhajtom a picsába, a már jól betanult szöveggel, miszerint: „Elnézést Uram, de Ön itt a táncért fizet, nem a személyes szolgáltatásaimért. Ez nem bordélyház. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy kifárad a bárból.” Ez persze még nem sokakat hatott meg, de a főnök szerint a vendég szent, ezért nem lehet akárhogy beszélni velük. Pedig az alkoholtól beszűkült tudatukkal amúgy sem emlékeznének másnap rám, pláne nem arra, hogy, hogy beszéltem velük. Persze nekem a főnököm a szent, mivel egy ideje már csak a munkámból élek. Szóval a gagyi dumát általában egy arrogáns hangvételű ítélkezést hallok magamról, hogy, ha nem lennék prosti, akkor a vetkőzésért sem fogadnék el pénzt, stb. Sok mindent hallottam már , volt köztük igazság is, ami a pályám elején még megviselt, volt, hogy egy durvább beszólás miatt átbőgtem az egész éjjelt, illetve azt az időt, amikor aludnom kellett volna, valahogy úgy hajnali négy után. Manapság már nem fordítok figyelmet a hülyékre, egyszerűen legyintek a guardoknak, a többi, az ő dolguk.
Sőt, elsőre a csávó kinézetével sem volt bajom, de most, hogy levetkőzött… És mi, ha nem arrogáns? Még csak észre sem vette, hogy én nem élvezem. Csak neki legyen jó.

Mi van? Már hangosan nyög. Ez mindjárt el fog menni. Még csak most kezdtük, baszki!

 Most megjátsszam, hogy élvezem? Akkor biztosan elhúzza innen a csíkot. Ha én nem élvezek, akkor lehet, hogy próbálkozni akarna még valamivel, az pedig mindkettőnknek csak rosszabb lenne. Hangosan nyögdécselni kezdek, még tovább gyorsítok. Csúszkálok rajta fel és le. Megfeszítem az izmaimat körülötte, lazítok, majd megint. 

Istenem, már hörög. Ez szánalmas.

Két lökést bír még, mire elélvez. Illetve elélvezünk. Inkább színésznek kellett volna mennem, még sikkantok is, mielőtt lecsúszom róla, hogy kipihenjem magamat mellette.

-Ez jó volt Bébi, de most mennem kell.

Vagy forgatókönyv írónak? Legalább ez úgy alakul, ahogy terveztem.

-Rendben, én is fáradt vagyok. Szép estét!

-Kösz, neked is!

És, már el is tűnt. Végre lezuhanyozatok.

Egy gyors, de alapos fürdés után befekszem az ágyamba, aludni viszont nem tudok.
 Az ilyen éjszakák után mindig az apám jut eszembe. Mennyivel jobb volt, míg a titkolózás izgalma és a lebukás aggodalma fűtött. 

Imádtam, hogy reggel hulla fáradtan mentem be az egyetemre és mégis tele voltam izgatottsággal, még az előző nap miatt és már az aznap esti műsorszámom tervezgetése miatt.
Este kiszöktem és vártam, hogy mikor kapnak el. Hosszú ideig nem történt semmi. Hónapokig járkáltam el otthonról, de mintha a szüleimnek fel sem tűnt volna. Vagy azt hitték, hogy csak fiúzok. Ami igaz is volt, bizonyos mértékig. Bár arra, amit valójában csináltam, legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna. És ez volt a leg vérpezsdítőbb. Hogy én, a jó kislány, mindenki szeme fénye, a stréber, az unalmas, én titokban ismeretlen férfiak előtt, meztelenül kelletem magam. Szerencsém volt, a lebukást illetően is, meg, hogy soha senki nem ismert fel. Sem ismerőseim, sem egyetemi társaim nem jártak ilyen helyre.

A gazdagok nem ilyen helyeken élik ki a fantáziáikat.

Még szép, hogy nem. Én is csak egy véletlennek köszönhetően kerültem először a Marble közelébe, majd magával ragadott az a világ. Eszméletlen és szédítő volt az első alkalom, mikor annyian néztek, a férfiak szemében láttam a csodálatot és mindent áthatott a tesztoszteron. Világmegváltó érzés volt, abban a pillanatban, mikor megláttam az egyik férfi, dudorodó nadrágját, már tudtam, hogy ez nekem kell. Hatalmasnak, egy istennőnek éreztem magam. És tudtam, abban a pillanatban én tényleg istennő is voltam. Mert akkor, az a férfi mindent megadott volna pár percért velem. Persze soha nem adtam ilyen könnyen magam, még most sem, noha nem kevés férfivel voltam már.  És már két éve ennek.
Ha apám tudná… Ha apámra hallgatok akkor. Hol is lennék most? Valószínűleg az egyik ismerőse világméretű cégénél lennék valami jogi képviselő, persze csak dísznek, mert akit beprotezsálnak, általában nem sok munkát kap, nem az eszemért lennék ott, csak azért, hogy apám büszkélkedhessen velem a sznobok előtt. Mennyivel élvezetesebb lenne az életem. Vasárnaponként kiöltözés, bájcsevej a „barátokkal”, majd másnap „munka”. Mennyi idézőjel, mindig gyűlöltem azt a világot. A színjátszás és a magamutogatás világa.

Miért most mit csinálsz? Szó szerint mutogatod magad, az orgazmusaid meg csak megjátszottak.

Mégis, ha mindent visszacsinálhatnék, akkor is ugyan ezt tenném.

Nem, tripla ennyi pénzzel kopasztanám meg apámat, hogy ne csak két évig húzzam.

Mennyit veszekedett velem. Hetekig rágta a fülem, hogy ha nem hagyom abba, amit csinálok, kitagad. Szerencsésen előkészítette nekem a terepet, így volt időm eltervezni és megvalósítani, hogy hogy nyúljak le tőle elég pénzt, úgy, hogy csak később tűnjön fel neki, akkor, amikor már biztos, hogy nem lesz pofája eljönni hozzám számon kérni. És így lett. Két éve és tizennégy napja, az óta a kedd óta, mikor bőgő anyám oldalán állva üvöltött velem, hogy „takarodjak ki az életükből, nem vagyok a lányuk, ha így viselkedem.”
Már össze voltam pakolva. Pénz a számlámon, azon, amit magamnak nyitottam, nem azon, amit apám felügyelt. Egy kis lakást is vettem, tudtam nem lesz szükségem nagyzolásra innentől kezdve. Egy átlagos huszonéves lány életére vágytam. Meg is kaptam, főleg mióta elfogyott a pénzem.
Meg kell tanulnom kijönni abból, amit a tánc hoz.
Anyámat sem láttam az óta. Valószínűleg apám nem engedte neki, hogy felkeressen. Sosem volt elég erős, hogy ellent mondjon neki. Utoljára, mikor megöleltem, mintha büszkeséget láttam volna a szemében. Vagy csak szerettem volna azt látni, mert így éreztem. Büszke voltam magamra, hogy szembe szálltam vele. Soha, senki nem száll szembe az apámmal. Mert gazdag. És aki gazdag, annak hatalma van. Kivéve azok felett, akiknek nem kell a pénze.

De neked is kellett a pénze, csak nem nyaltál be neki érte. Inkább elloptad.

Eleinte minden jó volt. Imádtam a függetlenséget, hogy senkinek nem tartoztam elszámolással. Meg tanultam intézni az ügyeimet, fenntartani a lakást. Segítőkész, igaz barátokra találtam, amit sosem gondoltam volna. Jól érzem magam. A legnagyobb probléma most csak a pénz, és hogy már annyira nem hoz lázba a vetkőzés. Kiismertem a férfiakat és inkább undorodom tőlük, mint izgat, hogy felizgatom őket. Mire jó, ha csak alkalmi, eldobható tárgynak kezelnek? Szeretnék valaki lenni. Szeretnék valaki szemében valaki lenni. Akarom, hogy tiszteljenek, hogy megbecsüljenek, hogy alázattal bánjanak velem, mégis nőként. Akarok magamnak valakit.

Szerelmet?

Ez feltüzel, megindul bennem az adrenalin, felélénkülök. Dühös vagyok, szomorú és elhatározott. Volt értelme, hogy nem tudtam aludni. Új céljaim vannak, végig gondoltam az életem, és tudom, mit akarok.

Ne már, most sírni fogsz?

Boldog vagyok. Elszánt és emiatt kibaszott boldog. És fáradt. Az adrenalin megmozgatott, felpörgette az agyam, de most elkezdett kiürülni belőlem. Sírok. Holnap már egy teljesen más világba ébredek, mint amiben ma éltem. Változtatok. És sírok. Ebből tudom, hogy nem csak légből kapott ez az elhatározás.

 Megint megváltoztatok, mindent!

Könnyes szemmel, fáradtan merülök álomba, fogalmam sincs mikor.

Ui.:Békés,boldog ünnepeket mindenkinek :)