3.fejezet

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy január óta nem raktunk fel egy részt sem, de sajnos itt van az érettségi a nyakunkon és alig van egy szabad percünk. Nem ígérünk semmit, de abba biztosak vagyunk, hogy amint lemegy ez a kaotikus időszak, rendszeresebben fogjuk hozni a friss fejezeteket.

 Garay Edina

Másnap reggel későn ébredtem. Illetve a szokásosnál későbben, olyan dél körül. Kimentem a fürdőbe és mikor belenéztem a tükörbe, meglepődtem. Egészen jól néztem ki. A tegnap esti bőgés után, nem erre számítottam. A bőröm szép volt, a szemem ragyogott és sehol a már megszokott karikák. Frissen mosott hajam, mogyoró barnán csillogott és természetes göndörséggel borult a vállaimra. A kedvem is jó volt. Éreztem, hogy itt az idő. A mai nap tökéletes lesz arra, amit elterveztem.
Szépen felöltöztem és elindultam a Marble-ba. Még nem kell elkezdenem a munkát, de ha nincs jobb dolgom, akkor benézek, hátha kell valamit csinálni egy kis mellékesért. Takarítás, ilyesmi.
A főnök, mintha már várt volna, úgy áll ott a pult mellett, izzó tekintettel.

-Hol a francban voltál Edina? Százszor hívtalak, mi van a telefonoddal?

Basszus, ma még rá sem néztem!

-Bocsi, teljesen elfelejtettem. De látod, itt vagyok, mond, mit szeretnél?

-Látom, hogy itt vagy és remélem, hogy van valami mentséged arra, hogy miért beszélsz úgy a vendégeimmel, ahogy!?

-Én soha nem beszélek velük tiszteletlenül, emlékszem még arra, amikor először „elmagyaráztad”, hogy miért, és hogyan kell bánni velük. Egyszer elég volt, nagyon is az eszembe vésted, rémlik?

Közelebb jön, belemászik a pofámba.

-Akkor mégis miért hallok panaszt? Tegnap már a negyedik vendég jött oda hozzám, miattad. Ez miért lehet?

-Tőlem kérdezed? Mégis kik voltak azok? És mire panaszkodtak? Mert nekem nagyon is úgy rémlik, hogy mostanság igencsak kiteszek magamért, ezt te is láthatod!

Melyik rohadék hazudik? És miért, mert nem szopom le őket pénzért?

Megérez valamit, mert kicsit elhátrál, így látom, hogy páran minket néznek.

Hurrá!

-Azt nem mondhatom meg Edina, de ne legyél ennyire pipa. Csak beszélni szerettem volna veled erről. Tudod, hogy minden tőlük függ. Ha valami nem tetszik nekik, akkor itt hagynak. És mire megy egy sztriptíz bár vendégek nélkül?

-Mi az, hogy nem mondod meg? Vannak egyáltalán panaszosok, vagy csak meguntad a fejem? Vagy várj, a múltkori miatt van? Ezt már az elején megbeszéltük, nem vagy az esetem és a munkaadómmal soha nem is kefélnék. Nem érdekel, hogy rajtam kívül minden csajoddal csináltad már, attól, hogy leitatsz, még nem foglak megkívánni! Az nagyon szánalmas volt tőled, de hajlandó voltam elfelejteni. Akkor ez most a bosszú? Nem tudtál jobbat kitalálni?

Ez nagyon betalált, a szeme újra villog és ökölben vannak a kezei. Üvölteni fog, érzem. De nem érdekel.

-Mit képzelsz te magadról, kivel beszélsz?

Lejjebb halkítja a hangját, hogy mások ne hallják.

- Tőlem függsz, nem fogod fel? Egy szavamba kerül és neked annyi! Éhen döglesz! Azt hiszed olyan jó nő vagy? Még kurvának se vagy jó, a többi lány simán bevállal egy-egy alkalmat, de a gazdag picsának ehhez nem fűlik a foga, mi? A pénz meg kéne…

Csak állok és mosolygok. Azon gondolkodom, hogy behúzzak-e neki, vagy rúgjam tökön? Nyílván nem tudok akkorát ütni, mint rúgni, de rájövök, hogy azzal csak gyengeséget mutatnék. Inkább kivárom, hogy befejezze a mondandóját.

-Kérem a tegnap esti lóvémat!

-Látod, itt kuncsorogsz minden nap?

-Add ide a pénzem, kibaszottul megdolgoztam érte!

Magamból kikelve ordibálok vele, már úgyis mindegy, elhatároztam magam. Elindul a kassza felé, leszámolja a pénzt és odaadja. Elveszem tőle és sarkon fordulok. Remélem, soha nem látom többet ezt a kócerájt, se ennek a faszkalapnak a fejét.

Oh, Istenem, több mint két évig ez volt az otthonom!

-Tényleg, és most mihez kezdesz? Már várom, hogy mikor látlak újra, melóért könyörögni, ribanc!

Az utolsó szónál azt hiszem, hogy visszafordulok és agyonverem. De csak megyek tovább. Terveim vannak, amik nem valósítják meg önmagukat. Nem gondoltam, hogy ma munkanélkülivé válok, de legyen! Ha igazi változást akarok, akkor úgyis itt kellett volna kezdenem. Szóval útnak indulok, hogy vegyek valami igazán szexiset. Amíg az üvöltözést hallgattam, rögtön beugrott a Mambo. Igazán elit, a gazdagok helye. A gazdagok pedig mindent megkapnak. Úgy tudom, hogy dolgoznak ott profik is, luxusprostik, mindenféle fétisekre szakosodva. Még soha nem voltam bent, de a hírek terjednek a mi kis világunkban is. Elvileg a főnöknek több bárja is van, az egész országban, mind a nagykutyákra megy. Biztosan csupa törvénytelenség folyik a háttérben, de persze kinek van mersze ilyenekről beszélni?

És miért ne próbálhatnék meg bekerülni oda?

Legrosszabb esetben kiröhögnek és elküldenek. Egy próbát megér, ma amúgy is jó passzban vagyok.

Miután bevásároltam pár új rucit, elindultam haza, készülődni.
Egy gyönyörű, testre simuló, fekete mini ruhát veszek fel. Mélyen dekoltált, gyakorlatilag mindenem kilátszik, mégis inkább elegáns, mintsem kurvás. A felső részét hátul, a nyakamnál kell megkötni, ez tud a legérzékibb lenni, mikor vetkőzés közben a nyakamat simogatom, majd egyszer csak már nincs is rajtam ruha. Igaz, a hátamnál amúgy sem takar szinte semmit. Alá, egy csipkés bugyit veszek, nem tangát, az túl szokásos lenne, gömbölyű fenekemet csodásan kiemeli, nőiesen izmos combjaimon fekete combfix, amit a harisnyatartó tart a helyén. Ugyan olyan fekete csipkemelltartót veszek fel, ami a ruha alá nem is kéne, nagy méretük ellenére feszesek és teltek a melleim, viszont a vetkőzésnél jól mutat. Egy ilyen szerelést inkább egy randira vennék fel, bár talán pont ez fog tetszeni nekik. Fogalmam sincs, hogy keresnek-e éppen új lányokat, vagy, hogy a főnök bent lesz-e, de ha nem próbálom meg, akkor semmire sem megyek, és tényleg mehetek vissza könyörögni, azt pedig biztosan nem fogok!
Így hát minden bátorságomat és elszántságomat összeszedem, és elindulok.

A Marble közelebb van a lakásomhoz, mint a Mambo, utaznom kell, de nem gond. Szolnok nem olyan kicsi, mint amennyire az emberek gondolják, és sokaknak fogalmuk sincs, hogy mi zajlik a háttérben, az unalmas, laza mindennapokban, csak úgy elmennek egy-egy bár mellett. Az ilyen helyeket csak azok látják meg, akit érdekel is a dolog. De a Mambo mellet nem lehet csak úgy elmenni. Illetve csak azért nem csap nagy feltűnést, mert elég kieső helyen van. Kevesen járnak errefelé, pláne napközben, a város ezen pereme a szórakozóhelyek többségét foglalja magába. Viszont a többi helyhez képest, a Mambóról lerí, hogy nem térhet be oda csak úgy, az utcáról valaki. Ide kell, hogy az embernek ne számítson a pénz. Még fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni.

Most gondold meg magad, még vissza fordulhatsz! Soha!

Benyitok az ajtón, ami meglepő, hogy nyitva van. Ahogy belépek, megértem, hogy miért hagyják csak úgy nyitva. Egy kétajtós szekrény, kopasz, öltönyös hapsi áll az ajtó mellett, napközben! Kicsit megrémülök, ezt látva az arca meglágyul, viszonylag kedvesen kérdezi, hogy eltévedtem-e?

-Nem uram, a főnökkel szeretnék beszélni, munka ügyben, meg tudná mondani esetleg, hogy itt tartózkodik-e, vagy mikor jár errefelé?

Bátorság, ne remegjen már ennyire a hangod!

-Megbeszélték a találkozót?

-Nem.

-Hát sajnálom asszonyom, de nem szoktunk csak úgy felvételiztetni.

Oh, most erre mit mondjak?

-És legalább itt van a főnök?

-Igen, de nem szereti a váratlan látogatókat.

Sötét az előtér, ahogy beléptem, mégis a bentről kiszűrődő fény remekül elvilágít idáig. Mozgolódást látok bentről, a padlón árnyék rajzolódik ki, a növekedéséből ítélve pedig közeledik hozzánk. Pár pillanat múlva már meg is jelenik egy férfi, megáll a kedves kopasz úr mellett. Előbb rá pillant, majd meglát engem és hosszan végigmér. Látom rajta, ahogy a lábaimtól halad felfelé, a szemével vetkőztet. Ahogy elér az arcomhoz, lesütöm a szemem, így én nem sokat tudok egyenlőre felmérni belőle, majd kihívóan felpillantok rá, és mélyen a szemébe nézek, aztán gyorsan átpillantok előbbi beszélgető partneremre, hogy vajon ő mennyire tulajdonít jelentőséget az idegen megjelenésének. Tisztelettel tekint rá, várja, hogy mi lesz a reakciója. A rövid, szőkés-barna hajú férfi nem veszi le rólam a szemét, furcsállom, hogy az arcomat fürkészi, nem a melleimet. Megszólal, megkérdezi az őrt, hogy mit szeretnék. Tudom, hogy ezt a férfit meg kell nyernem magamnak. Érzem, hogy ha ő a tenyeremből eszik, akkor van esélyem… Van esélyem valamire itt.

-A hölgy Áronnal szeretne beszélni. Munka ügyben jött, de tájékoztattam, hogy nincs felvétel. 

-Viktor, ne legyünk ennyire elutasítóak rögtön! Főleg, hogy Áron pont itt van. Tudod, hogy nem olyan sűrű az ilyen alkalom.

Az őr arcáról újra rám pillantott, majd folytatta.

-Hölgyem, magának ma van a szerencse napja. Meglátjuk, mit tehetünk az állásinterjú ügyében. Jöjjön velem kérem.

Viktor rosszallóan pillantott a megmentőm felé, aki már elindult, így ezt szerencsére nem láthatta. Itt mindenki tisztelettel bánik velem, nem úgy, mint a volt főnököm. Itt emberszámba vesznek, legalábbis eddig.
Beljebb sétálunk, elém tárul a klub teljes egészében. Hatalmas tér, az ember kívülről nem is gondolná, hogy ekkora a hely itt. És ez csak a nyilvános része, az öltözőket, irodákat és egyéb helységeket még nem is láttam. Üres a hely, és még így is, az ember pillantását rögtön a középen elhelyezkedő színpad ragadja meg, több rúd is van rajta, talán öt, ahogy számlom. A színpad körül székek, vannak egyszemélyes helyek, vannak asztalok, több székkel. Alapvetően zsúfolt, mégis van mozgástér a székek között, ami kellhet is, mivel csak egy kisebb fajta bárt látok az egyik sarokban, ami azt jelenti, hogy itt pincérek dolgoznak, az ügyfeleknek nem kell eljárkálniuk az italokért.

Persze, gazdagok…

A terem szélén pedig végig boxok vannak. Többszemélyes, alig átlátható fülkék, középen egy-egy kisszínpaddal és a hozzá tartozó rúddal. Eszméletlen sok van, körben végig, rengeteg lány dolgozhat itt. És valamiért úgy érzem, hogy ők nem csak vetkőznek ezeken az eldugott helyeken.

Ajjajj, valahogy a középső színpadra kell kerülnöm, nem akarok szexelni.

A szöszi férfiről itt mellettem teljesen el is felejtkeztem, megriadok, amikor hozzám szól. Pedig kedvesen beszél. Elő kell vennem a magabiztosságomat!

-Elnézést, be sem mutatkoztam még. A nevem Árpád László. Ami miatt Maga nagyon jól járt velem, az az, hogy a tulajdonos nagybátyja vagyok, és ennek a helynek a nem hivatalos kisfőnöke. Áron, a főnök, a bátyám fia, így mivel a közelben lakom, elég sokat tartózkodom itt, Áronnak pedig jól jön, hogy van valaki, aki figyel az alkalmazottjaira. Talán emiatt is, ez az a bárja, amit a legkevésbé látogat, így hatalmas szerencséje, hogy a mai napon tévedt be ide.

-Oh, akkor nagyon örülök a találkozásnak! Az én nevem Garay Edina és kíváncsi lennék, hogy ezek fényében, ugyan miért is járok én jól Önnel?

Magabiztosság, ez jó, d ne vidd túlzásba, őt nem mérgesítheted fel, vigyázz!

-Hát, ami igaz, az igaz, velem is nagyon jól járna, de most nem erre gondoltam.

Elneveti magát, és istenem, milyen jól áll neki! Nevetés közben az arca megfiatalodik, alig néz ki harmincnak, pedig olyan negyven körül lehet már. Mély hangja elhal, szemében felkavarodik valami, ami megmozgat ott lent. De régen éreztem már ilyet! Pillanatokig csak figyeljük egymást, míg újra megszólal.

-Azt hiszem, az én tisztem, hogy felajánljam a tegeződési formát, hiszen olyan fiatal vagy, megengeded?

-Természetesen!

Mosolyodom el én is újra és rákérdezek, hogy akkor mire is gondolt pontosan, azzal, hogy jól jártam vele.

-Áron nem épp kedves, az ide betévedt lányokkal, főleg ha nincs hiány, most pedig nincsen. Ha nem vagyok itt, vagy nem velem találkozol előbb, akkor már Viktor kitett volna az ajtónál, be sem jutsz, vagy ha igen akkor Áron utasít el. Ami még így is előfordulhat, hiszen ez az ő bárja, nekem nincsen jogom beleszólni, hogy kit vesz fel, vagy kit nem, de próbálkozhatok. Van kedved leülni és beszélgetni velem egy kicsit, csak hogy megtudjam, mi motivál abban, hogy itt dolgozz?

Helyeslő választ adok, odavezet a kis bárpult részhez, ahol azért van egy-két szék. Leülünk egymással szemben. Eddig végig az arcomat fürkészte, most kaptam rajta először, hogy hosszabb ideig a melleimet stíröli, de hát nem hibáztathatom, nem takartam el sokat belőlük. Úgy teszek, mintha nem venném észre, amit csinál, így addig jobban megfigyelhetem én is, őt. Tényleg harmincas évei végén járhat már, haja nem teljesen szőke, vagy csak egy nagyon sötét árnyalata annak. Szemei sötétkékek, arca mély benyomást keltő, szája tökéletesen íves. Széles vállain meg-megfeszül a látszatra is drága öltöny. Minden tekintetben férfias férfi, amit a mély hangjával csak tetéz. Újra felnéz rám, szemérmesen elmosolyodom, hogy tudja, tudom mit csinált az előbb. Nem veszi figyelembe, rögtön a tárgyra tér.

-Milyen ötlet vezérelt, hogy ide gyere? Hiszen tényleg nagyon fiatalnak tűnsz, nem biztos, hogy ilyen munkát kéne választanod. Még ha bárpultosnak is jöttél, ez nem egy finom hely. Vagy takarítani szeretnél? Azt kétlem!

Megint mosolyog, kedves őszinte mosollyal, és így még ha szavai kicsit lenézőek is, az embernek meg sem fordul a fejben, hogy megsértődjön. Akaratlanul is vigyorgok én is.

-Nem, valóban nem takarítani szeretnék, de a pultosság sem az én asztalom. Táncos vagyok. Egy kis lepukkant bárban dolgoztam eddig, a Marble-ban. Súrlódás volt a főnök és köztem, így inkább eljöttem.

-Megkérdezhetem, hogy miféle súrlódás? Mert az nem túl jó, ha az ember nincs jóban a főnökével.

-Akaratom ellenére akart volna lefeküdni velem, leitatott. Majd miután így sem sikerült neki, hazugságokat fogott rám, hogy később legyen indoka kirúgni, vagy megzsarolni, nem tudom. Inkább eljöttem magamtól.

-Oh, hát ez igencsak…

-Alattomos?

-Férfiatlan.

-Az. Viszont pénzre szükségem van. És nincsen szakmám, a főiskolát otthagytam. Eddig is a táncból és a vetkőzésből éltem, szeretem csinálni. Ennek a helynek pedig híre van.

-Na arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért hagytad abba a tanulást, de majd később folytatjuk, itt jön a főnök. -Szervusz Áron!

Laci is magas, de Áron még magasabb. Iszonyatosan fiatalnak látszik, akár egy nagy kamasz. Ugyan olyan magabiztos kiállása van, mint nagybátyjának, szájuk íve hasonló. Ő is hosszasan végigmér, mielőtt köszönne rokonának.

-Szia, az előbb találkoztunk, most megint köszönünk?

-Hát persze, hiszen szeretnék neked bemutatni valakit. Ő itt Edina és munkát szeretne, táncosként.

Előre nyújtom a kezem, viszonzom erős szorítását. Tekintete hideg, tényleg nem egy kedves ember. Sokatmondó pillantással üdvözöl, rögtön leírt magában. Udvariasan közli, hogy nincs szüksége új munkaerőre. Szeretnék válaszolni valamit, de Laci megelőz.

-Áron, egy próbát megér, nézd, hiszen készült is, kiöltözött, meg minden. Legalább egy próba táncot hadd mutasson. Meglátjuk, hogy milyen a mozgása, és utána mondj véleményt, rendben?

Áron elbizonytalanodik, a szemükkel kommunikálnak, és noha mindenáron ő akar látszani a főnöknek, a korkülönbség mégis Lacit emeli győztes szituációba. Sajnálom szegényt, nem lehet sokkal idősebb nálam, nehéz érvényesülni a nagyok világában, ilyen fiatalon. Oldalt fordul Lacinak, hozzám intézi a szavait, tekintete kicsit meglágyul. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mivel puhította meg őt ennyire a lovagom.

-Rendben Edina, érdekel, mit tudsz. Előkeresem neked Zsoltit, ő a zenefelelős. Válassz egy számot, és ott a nagyszínpad elején, tiéd a rúd.

A legfeltűnőbb hely, tetszik, nekem való.

Zsolti jófejnek tűnik, pár mondatot váltottam csak vele, de van humora, az biztos. A kedvenc számomat választottam, és beálltam előre, a rúddal szemben, a fiúknak háttal, akik leültek egy közeli asztalhoz. Kezeimet kinyújtva felraktam a rúdra, a fenekemet hátra nyomtam és odapillantottam, jelezve Zsoltnak, hogy indulhat a zene. Beyonce Naughty Girl –je elindult, én pedig ebben a testtartásban apró mozdulatokat tettem csak, épphogy megmozgatva fenekemet. Kicsit hullámozva a testemmel. A „Sexy” szóra odakaptam a kezemet a fenekemhez, így kezdtem lassan végigsimogatni hullámzó testemet. Ezért imádok ennyire vetkőzni, mert olyan, mintha az ember szexelne, csakhogy rajta kívül nem ér hozzá senki. Ez engem is felhúz, nem beszélve a pasikról, akiket izgat, hogy így láthatnak, mintha éppen velem szexelnének egy érzéki zenére és mégsem, mert nem nyúlhatnak hozzám. Csak én. 

Kezeimet újra a rúdra tapasztom, fejemet hátra vetem, hajam hosszan elterül a hátamon, megfordulok, így a kezeim keresztben vannak előttem, kicsit takarva engem. Ahogy végighúzom őket magamon újra, testem a dallamra mozog továbbra is, az apró csomót kioldom a ruhán és a mozdulattal, ahogy a csípőmön haladok lefelé, lesimítom magamról a puha anyagot is. Közben persze a fiúkat nézem, ha valamelyikőjüknek eszébe jutna a szemembe nézni, akkor forró tüzet látna benne. Hátamat ívbe feszítem, mellem előre nyomva, fenekem hátra. Háttal állok a rúdnak, amit a fenekemhez nyomok, megint a fejem felett kapaszkodom, és hullámozva guggolok le, lábaimat széttárva. Ez mind a mögöttem, mind az előttem ülőknek kedvez, így ha lenne rendes közönség, akkor oldalt állva csinálnám. Elölről tökéletes belátás, hátulról a fenék és a rúd kombója…
Felegyenesedem, közben, ahogy a ruhát arrébb rúgom a földön, ki is kacsolom a melltartómat. Az is a földre hullik, a másik irányba rúgom el. A fiúk minden nap ezt nézik, mégis elvarázsolom őket. Kisfiúsan várják a folytatást.
Egy kézzel kapaszkodom a rúdba, lassan körbesétálom, majd egy mozdulattal már rajta is vagyok, combjaim közé szorítom, mint amikor az ember keresztbe tett lábakkal ül. Hátrahajolok, csak a lábaimmal tartom magam, kezeimmel a puncimtól kiindulva simítok magamon, nyakamon fejezem be, fejemet oldalra rántom, a ritmushoz pontosan illik a mozdulat. Megint mozdulok, hátammal hozzátapadok a rúdhoz, magam fölött kapaszkodok a kezeimmel, lent a lábaimmal fonom keresztbe a rudat. Mintha ki lennék szögezve, fejem lehajtva, tökéletes alárendeltséget szimbolizálva. Majd ritmusosan előre hátra mozdítom a mellkasomat, mintha egy szív dobogna, persze melleimet hangsúlyozva, ezután egyik kezemmel lejjebb fogom meg a rudat, lábaimat előre nyújtom, széttárom, ebből a pózból gyorsan megfordulok, fejjel lefelé, oldalt a fiúknak. Bokáimmal szorítom a rudat, lent a kezeimmel és amennyire csak tudok, csípőmmel eltávolodok a rúdtól, így úgy nézek ki, mint egy íj. Majd leteszem a lábaimat, stabilan állok a földön, tovább mozgok a rúd körül, körbe, hogy megmutassam magamat „mindenkinek”. Fejemet hol jobbra, hol balra mozdítom, hajam repül körülöttem. Zárásképpen pedig, mivel a zene lassan elhalkul, ezzel együtt én is, a fiúkkal szemben, a rudat simogatva, széttett lábakkal, lassan térdelek le, fejemet lehajtom, hajam magam elé hullik.

Vége!

Hirtelen pillantok fel, a rokonok még mindig engem néznek. Csak egy bugyi van rajtam, meg a combfix, mégsem vagyok szégyenlős. Hiszen azt akartam, hogy lássanak, és láttak. A tekintetük pedig arról árulkodik, hogy tetszettem nekik.
Áron visszafogottabb, Laci szemében viszont éhes vágyat pillantok meg, amitől még jobban beindulok. Volt már olyan, hogy felizgultam tánc közben, és ha innentől kezdve ez a szempár fog nézni engem, akkor minden alkalommal elfolyok majd, mire lejövök a rúdról.
Áron töri meg a csendet, megkér, hogy fáradjak ki az öltözőbe és rámutat egy ajtóra, ami tökéletesen belesimul a sötét falba, eddig észre sem vettem. Viszem a ruháimat, gyorsan felöltözök, megigazítom a hajamat.
Mire kiérek, a fiúk már a pultnál iszogatnak. Mosolyognak, mikor odaérek.

-Na, uraim? Tetszett?

-Ó, hogyne, nagyon jól mozogsz, és kifejezetten jó érzéked van a rúdhoz. Tanultad ezt valahol?

Áronnal is összetegeződtem volna? Nem rémlik.

-Az előző munkahelyemre kezdőként kerültem be, ott tanítottak meg a lányok az alapokra, aztán fejlesztettem tovább magamat. Nagyon szeretem csinálni.

-Hát az meglátszik. Tényleg ügyes vagy. A tegezésért pedig elnézést, de nem szeretek hivatalos hangnemben beszélni az alkalmazottjaimmal, nem zavar ugye?

Ha nem fogom vissza magam, akkor leesett állal bámultam volna őt percekig, így is furcsa arcot vághattam, mert a jutalmam egy szexis nevetés volt Lacitól. Áron is elmosolyodott.

-Igen, valóban felvettelek, mától nekem dolgozol. Illetve ma elmondom a szabályokat, holnap este pedig már közönség előtt csinálod. Nem sűrűn tartózkodom itt, ha bármi kérdésed lenne, akkor nyugodtan fordulj Lászlóhoz, ő mindent tud, amit tudnia kell. Az anyagiakat, és, hogy mit vállalsz, este megbeszéljük az irodámban, legyél itt tizenegyre.
 Ja, és köszönd meg a nagybátyámnak. Meg sem hallgattalak volna, ha ő nincs itt.

Mosolyogva indult el, egy alig látható folyosó irányába. Utána köszönök, de nem válaszol. A falak mindenhol sötétek és a gyér világításnak is köszönhetően az ajtók, vagy folyosók alig észrevehetőek. Tökéletesen rejtett, minden.
Lacihoz fordulok, rámosolygok. Nagyon hálás vagyok neki. Elrebegek izgalmamban egy köszönömöt, de csak annyit mond, hogy magamnak köszönjem, mert amit csinálok, az kivételes.
Meztelenül vonaglottam még az előbb, most mégis belepirulok a bókba.

Óh, édesem, neked tetszik ez a férfi!

-Lenne kedved meginni velem valamit? Szívesen folytatnám az előbbi beszélgetésünket, tizenegyig pedig még van időnk, addig rám sincs itt szükség.

-Nagyon szívesen megismerném a jótevőmet én is. Mikor indulhatunk?

-Akár most is. Gyere, erre.

A folyosó felé vezet, ahová az előbb Áron is eltűnt. Máshonnan jöttünk be, nyílván a hátsó ajtó felé megyünk. A folyosó hosszú, több ajtó is van kétoldalt, majd egy kanyar és egy kétszárnyú ajtó, egy újabb őrrel. Köszönünk és kimegyünk az ajtón, egy nagy garázsba. Több autónak is van itt hely, de most csak kettő áll bent. A márkáját nem látom, mert oldalt áll, de hatalmas, fekete és gyönyörű, még női szemmel is. Beülünk, egy kapu kinyílik, mi pedig már kint is vagyunk.
Beszélgetünk, kérdezget, röviden elmesélem neki, hogy miért hagytam ott az iskolát, a szüleimet, és, hogy hogyan kerültem a Marble-ba. Én megtudom róla, hogy két testvére van, a családjuk pedig nagyon összetartó, pedig szét vannak szóródva az országban. Elég titokzatos, csak keveset mesél. Furcsállom és nem sejtek szép dolgokat a háttérben. Lehet, hogy jobb, ha nem is tudok róluk.

Jézusom, mit csinálsz, lényegében a fönököd!? Nem barátkozunk a főnökkel, az csak gondokat szül, nem, nem csinálhatod ezt! Te nem barátkozni akarsz, hanem dugni, az pedig még több gondot okoz, hagyd abba!

-Neharagudj, megállnál? Nem jó ötlet, amit csinálunk, kérlek.

Szó nélkül megállt. Térre volt szükségem, kiszálltam. Jött utánam, megállt előttem és megkérdezte, hogy baj van-e.

-Nem, illetve… Tényleg ne haragudj, de ez nem jó ötlet. Nekem az az alapelvem, hogy a főnökkel nem kezdünk, mert soha nincs jó vége. Azt hiszem, jobb, ha hazamegyek.

-Nem vagyok a főnököd, az Áron, mondtam, hogy nekem nincs jogom ebbe beleszólni.

A hangja könyörgő, a szemében pedig látok valamit, amit nem tudok megfejteni, de azt hiszem, hogy ijesztő.

-Nyílván van beleszólásod a kirúgásokba, ahogy abba is volt beleszólásod ma, hogy felvett dolgozni. Én nem akarom, hogy az legyen, mint az előző helyemen.

Elém lép, megérinti a vállam.

-Én soha nem lennék olyan féreg, mint AZ.

Előrébb nyomult, nekinyomott az autónak, megfogta a fejemet hátul és lassan megcsókolt. Úgy igazán. Amitől az ember libabőrös lesz, eláll a lélegzete, és istenem, benedvesedik. Nem tudtam ellenállni neki, határozott volt és férfias. Nem kérdezett, elvette, ami neki kell. Kinyitotta a kocsiajtót, befektetett hátra. Egyre vadabb volt, feltolta a ruhámat, a melleimet markolta, amik csak úgy kibuggyantak a ruhából. Szerencsére egy kihalt út mellett voltunk, bár az sem érdekelt volna, ha valaki meglát, már csak rá tudtam gondolni. 

Ajkaink elszakadtak egymástól, egyik kezével a fenekemet markolászta, keményen, szájával pedig megkereste egyik mellbimbóm. Nem kegyelmezett neki, keményre szopta, hogy utána harapdálhassa. Nyögdécselni kezdtem, mire keze elindult fenekemről a puncim irányába. Egyszerűen letépte rólam a bugyit. A finom csipke anyag csak úgy leszakadt. Ujjával megtalálta a csiklómat. Hüvelykje lassan kezdett körözni rajta, csípőm követte a mozdulatát. Hajamba markolt, hátrahúzta a fejem, így feltárva nyakamat, csókolt és harapdált ott is. Majd a másik mellbimbóm következett, ezzel sem bánt finoman, míg a csiklómon továbbra is folytatta lassú tempóját. Fogával meghúzta bimbómat, ujját rászorította csiklómra, így értem a csúcsra. Remegve élveztem, de nem hagyott pihenni. Elővette a farkát, végighúzta rajta párszor a kezét, hogy élvezzem nem kis szerszámának látványát, majd ördögvigyorral belém tolta. Hátravetettem a fejem és felnyögtem, ahogy kitöltött. Két kezével fejem mellett támaszkodott, egyébként teljes súlyával belém nyomult. Lassan kezdett mozogni, zihált ő is. Átkulcsoltam a lábaimmal a fenekét, így ösztönöztem gyorsabb mozgásra. Eszméletlen tempóra váltott, azt hittem kiszakad a szívem a helyéről, mikor a csúcsra értem. Nem tudom mikor karmoltam össze férfit utoljára, de most megtettem. Nem akartam felsikoltani, ezért inkább a vállát markoltam, mikor eszemet vesztettem az élvezettől. Hüvelyem ritmusos összehúzódása meghozta a hatását, pillanatok múlva szétspriccelte magát bennem, mellemet markolta egyik kezével. Mikor kicsit észhez tértünk felült, begombolta a sliccét. Én is összekaptam magam kicsit. Semmitmondó arckifejezéssel rám pillantott.

-Igazad van, ez rossz ötlet. Hazaviszlek.

Hogy…, hogy…, mi? Mi tortént?

Átültem az anyósülésre és próbáltam nem mutatni, hogy mennyire szíven ütött az, amit mondott. Teljesen eltűnt a kedves énje. Nem vagyok egy érzelgős fajta, de az igazság az, hogy túlságosan is bejön nekem, ahhoz, hogy csak érzelemmentes szex legyen. Szóval akkor ez tényleg csak ennyi volt. Többet soha.

Hogy csinálhattál ilyen hülyeséget?

Nem szóltunk többet egymáshoz, elmondtam a címemet, ő meg hazafuvarozott. Otthon kiszálltam, ő meg elhajtott. Egy sziával köszöntünk el.

Muszáj pihennem egy kicsit tizenegy előtt.

2.fejezet

Sziasztok!

Először is köszönjük szépen a 4 feliratkozót, remélem élvezni fogjátok az írásainkat.

Másodszor pedig szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy a mostani rész durvábbra sikeredett.Van benne gyilkosság és DURVA szexleírás is, úgyhogy aki nem bírja az ilyet az jobban teszi ha végig se olvassa.

18 éven aluliaknak nem ajánljuk.(Na jó dehogynem,de azért a formaságokat megpróbáljuk betartani ;) )

Akinek tetszett azt arra kérjük hagyjon egy rövidke kis véleményt.Köszönjük szépen.:)

Árpád József és Árpád Melinda

*külső szemszög*

Kezei közé vette a harapófogót, és egy utolsót csavart rajta.  A vele szemben ülő férfi torkából fájdalmas üvöltés hangzott fel. Megtépázott, véres ruhájából a vizelet és az ürülék szaga terjengett, amit az izzadság fanyarkás illatvilága koronázott meg. Felsőteste ziháltan dőlt előre, már csak a vasláncok tartották őt a széken. Az egykor csillogóan ragyogó, vöröses barna haja, most fakóan, zsírosan lapult homlokába, de a sátánian jóképű vonásait még ez a tény sem tompította. A férfin azért meglátszott az lassan 1 hete tartó étel és ital megvonás. Formás izmai kicsit összeestek, és felsőtestén kezdtek kirajzolódni a bordái.

Árpás József Magyarország egyik leghírhedtebb bűnözője, kezdett beleunni ebbe a játszadozásba. Egy hete még élvezettel kínozta meg Robit, azt akarta, hogy minden egyes bűnéért mocskosul megfizessen. A gondolat, hogy képes volt őt elárulni, aki ételt adott neki, amikor még csak egy kis taknyos suhanc volt, aki megvédte a testvérét a börtönben, és megmentettem a feleségét, amikor bosszúból meg akarták ölni, igen csak felcseszte az agyát. Imádta a hallgatnia, amint lányosan sírdogálva kegyelemért könyörög, és fűt fát összeígér a vezér bocsánatáért cserébe, csak hát amint eltűnt az újdonság varázs, egyre jobban idegesítette a tény, hogy azok a kibaszott lengyelek még az egyik leghűségesebb emberét is elcsábították.

- Kezdelek megunni Robi, és te tudod a legjobban, hogy mit szoktam tenni az olyan emberekkel, akik untatnak engem. – motyogta lassan, miközben öltönyzsebéből, elővette a kedvenc kubai szivarját. Komótosan meggyújtotta – és közben az a gondolat futott át a fejében, hogy talán letesztelhetné Róberten az újonnan vett St.Dupont öngyújtóját. Senkinek nem okozna gondot, ha ez az ócska raktárépület véletlenül felgyújtódna. Óhh, igen ezt fogja tenni, döntötte el hirtelen. Megvárja, míg Róbert szépen lassan elmondja neki az összes információt, amit tudni akar, aztán a terem közepére ülteti a férfit, és felgyújtatja ennek a fa tákolmánynak a falait. Nem locsol be semmit benzinnel, nem akarja, hogy gyorsan vége legyen. Azt akarja, hogy Robi szenvedjen, hogy lássa, amint a körülötte lévő építmény lángba borul, és bezárja őt, akár egy cella, az elítéltet. Tudatában kell lennie annak, hogy biztosan meg fog halni, méghozzá irgalmatlanul fájdalmasan, de ő nem tehet semmit, sem önmagáért, sem a családjáért.

- Ivan! – kiáltotta el magát József, mire a mögötte eddig síri csöndben álldogáló, 5 darab férfiból, az egyik magabiztos léptekkel a főnökük mellé sétált. Jól megtermett, körülbelül 2 méter magas, izmos, kopasz férfi volt. Erős állkapoccsal, arisztokratikus orral, és jégék szemekkel rendelkezett. Lassan már 3 éve állt az Árpád család szolgálatában, és eddig hibátlanul elvégezte az összes rábízott feladatot. Mihalovics Kajeszkij fia volt, aki „tapasztalatot” szerezni küldte fiát Magyarországra, de aztán az ifjú Ivan annyira megszerette az új nemzetét, hogy haza sem akart menni többé. József persze örült neki, hiszen gazdagodott egy újabb emberrel, és Oroszországi kapcsolatait is sikerült kibővítenie. - Hívd fel a fiamat, Miklóst és mond meg neki, hogy tegyen egy szívélyes látogatást, a kis barátunk feleségénél.

Róbert pillái villámsebességgel pattantak fel. Szemeiben kétségbeesés, és fájdalom látszódott. Most megvagy. 

- Ne ne ne ne… - ismételgette reményvesztetten. – Kérlek, csak a családomat hagyd ki ebből. Ők nem tehetnek semmiről.

- Gondoltál volna erre előbb. – rántotta meg nemtörődöm módon a vezér a vállát. – Kár azért a mutatós asszonyért. Igazi főnyeremény a kicsike. – perverz vigyor húzódott József arcára. - Ne is említsük, azt a tüneményes pár hónapos kisfiadat. Tudod, ha tényleg szeretted volna őket Robi, akkor vigyáztál volna rájuk, nem pedig saját kezűleg lököd őket a halálba. Milyen szomorú, hogy miattad nekik is így kell bevégezniük.

Persze ez mind csak álszentség volt. Józsefet hidegen, hagyta, hogy kit és miért kell megölni, de tudta, hogy így fogvatartottján csak még jobban eluralkodik, majd a pánik, és kétségbeesésében az ember sok mindenre képes. Talán még a nyelve is megeredhet.

Fél szemét Róberten tartotta, míg a másikkal Ivant ellenőrizte. Hagyta, hogy hagy könyörögjön az a szerencsétlen áruló, és, majd csak akkor szentelte neki a teljes figyelmét, mikor orosz ’katonája’ egy biccentéssel jelezte, hogy minden sínen van, a fia tudja a dolgát.

- Szóval, mond csak kedves barátom, mit tudsz pontosan a Lengyelekről? – tette föl a mindent eldöntő kérdést a bűnszövetkezet vezetője. 

Pont, ahogyan azt József sejtette. Robi, mindent kitálalt. Elmondta, hogy körülbelül, egy éve keresték meg, és, hogy pénzt ígértek neki, rengeteget. Természetesen a Lengyelek megígérték neki, hogy saját megyét, kaphat, amit kénye kedve szerint igazgathat majd. Micsoda naiv egy ember.

 A fiú csak mondta, és mondta. Legalább 15 percig beszélt, és közben részletes leírást adott a Lengyelországi szervezet működéséről. A dolgok hiába alakultak jól valami mégis nyugtalanította Józsefet. Robi, azt mondta van egy másik besúgó is, de neki soha nem mondták el ki is ez a személy. A vezér hitt neki, mert túl sok vesztenivalója van egykori barátjának ahhoz, hogy, most hazudjon.

Miután Róbert a mondandója végéhez ért, az Árpád család feje elegáns léptekkel az ajtó felé kezdett sétálni, miközben parancsokat osztogatott. Azt taglalta, hogy az embereinek mit kell csinálniuk Róberttel és az ő családjával. Azt is szigorúan parancsba adta, hogy hová helyezzék, majd a hullákkal, miután megtorolták az őket ért árulást. 

A székhez kötözött férfi kiabálni kezdett, csalónak és árulónak nevezte a férfit, még Isten nevét is a szájára vette a káromkodása közben. Ezt hallván József megfordult, és iszonyatos gyorsasággal Robi elé suhant. Egy jókora ütést, mért az átkozódó férfi orrára. Minden bizonnyal csontot tört a pofon, mert olyan hangos reccsenés hallatszott, mintha csak egy gallyat zúztak volna ketté.

- Ezt azért kaptad, mert Isten nevét a szádra merted venni. – suttogta érzelemtől túlfűtött hangon a vezér, pedig aztán Józsefet híres volt, hideg természetéről. Mindössze két dolog tudta őt kihozni a sodrából, ha valaki a családját fenyegette, és az Istenkáromlás.

- De hát megígérted, hogy békén hagyod őket. – suttogta a másik férfi reményvesztett hangon.

- Óh nem én soha nem mondtam ilyet. Csak azt állítottam, hogy milyen kár lenne, ha a feleségednek meg a gyerekednek meg kéne halnia miattad. Naivabb, vagy mint gondoltam, hogyha tényleg hittél abban, hogy a szófosásod megoldja, majd a problémádat.

József hideg mosollyal az arcán megfordult, és mit sem törődve Robi üvöltözésével, nyugodt lelkiismerettel a BMW-je mellé sétált. A távolból nézte, amint az emberi, nekiállnak felgyújtani a romos épületet, pont, úgy ahogyan ő azt elrendelte.

Amint végeztek a fiúk, a vezér mindenkit magához hivatott. 

- Ivan, már felhívta Miklóst, így a feleségről, és a gyerekről, majd ő gondoskodik, de a többiekkel az akarom, hogy ti törődjetek. – jelentőségteljes pillantást vetett mindenkire, érzékeltetve vele, hogy mennyire fontos is ez az ügy most. - Robertnek szinte nem volt senkije a 3 fiútestvérén és azoknak a családjain kívül. Menjetek és intézzétek el őket. Írmagjuk se maradjon! Nem akarom, hogy valaki megpróbálja megbosszulni őt. Értve vagyok? – kérdezte kemény hangon, mire mindenki bólogatni kezdett. Egyedül Ivar arcán ült egy kis bizonytalanság, aminek hamarosan hangot is adott.

- Főnök, mit csináljunk a testvéreinek a gyerekeivel? – nézett kérdően a feljebbvalója szemébe.

- A gyerekek felnőnek Ivan, és ha felnőnek, bosszút akarhatnak. – mondta érzelemmentes hangon. Mintha egy csomag krumpli vásárlásáról beszélne, nem pedig tömeges gyerekgyilkosságról. – Jobb ha megelőzzük a problémát. Tegyétek, amit tennetek kell! – engedte őket útnak egy legyintéssel.

A többiek már mind elhagyták a helyszínt, de József még percekkel később is ott állt. Nézte az égő házát, és arra gondolt nem hiába van, hogy a tűz az örök megsemmisülés jelképe. Habár Róbert sikolyai, már egy ideje elhaltak, de a látvány, még így is ugyan annyira élvezhető volt.

A férfi megfogta a nyakában lévő keresztet és adott re egy csókot. Úgy érezte apja most nagyon büszke lenne rá, hiszen mindig azt mondogatta: ’Vedd el ami a tied, és add meg mindenkinek a magáét.’ és József pontosan ezt tette. Megadta mindenkinek azt, ami nekik jár.

~1 nappal később

Árpád Melinda 20 éve vezette a Style in Hungary nevezetű cégét, de még soha nem érezte ennyire, hogy szorul a nyaka körül a hurok. 

A férje és ő azért hozták létre a céget, hogy fedezni tudják a kétes üzleteiket. A vállalat természetesen jövedelmező volt, így senkinek nem kellet magyarázkodni, hogy miből is tud az Árpád család ilyen jó körülmények között élni. Ez az üzem volt mindennek a lényege. Kapcsolatban ált Olasz, Amerikai, Orosz, Kínai, Izrael, és Mexikói divatházakkal is. Természetesen az összes külföldi összeköttetéseik arra voltak jók, hogy gondtalanul és ’ legálisan ’ tudjanak kapcsolatot tartani a különféle bűnszervezetekkel. Egyik legjobb barátnője Maria Salvatierra, például olasz ’ divattervezői ’ cégén keresztül csempészteti a drogot Magyarországra.

Melinda pontosan emlékezett arra, hogy Marie és ő honnan is kezdték. Luxus prostik voltak Palermoban és bármennyire is furcsa, de mind a ketten szerették csinálni. Imádta a gondolatát, hogy mindössze egy hét alatt annyi pénzt képes megkeresni, mint bármely átlagember egy egész évben. Szerette az orgiákat, amiket hétvégenként Giulió, a főnökük tartott, és imádta, hogy mindenki a tenyerén hordozta őt egy kis szexért cserébe.5 évig űzte az ipart, amikor kezdett belefásulni. Már nem érte be azzal, hogy mindenki hercegnőként kezeli, ő királynő akart lenni és mintha isten meghallgatta volna szavait, pont ekkor toppant be az életébe József. A férfi ezidőtájt még csak egy zöldfülű bűnözőpalánta volt, akit apja azért küldött Szicíliába, hogy megtanulja az alvilág fortélyait. Ez egy igen gyakori szokás volta a bűnözők között. Az olyan családfők, akiknek több fiúk is volt, megtehették, hogy a legidősebbet maguk mellett tartották, míg a többieket külföldre küldték kapcsolatokat építeni, és tapasztalatot szerezni. József egy Giulio által szervezett orgián találkozott Melindával. Már az este elején kiszúrták egymást, és nem is teketóriáztak sokat, amint találtak egy üres szobát rögtön fel is avatták azt. Miután kellőképp kiélvezték a testük által nyújtott örömöket, elkezdtek a terveikről beszélgetni. József elmondta a mellette fekvő vörös démonnak, hogy egyaránt gyűlöli mind az apját, mind a legidősebbik bátyát. Utálja a nagyképű, fellengzős stílusukat, és fáj neki látni, hogy a nagyapja által épített birodalom szépen lassan darabjaira hullik, miattuk. Melinda rögtön észrevette, hogy ebben a férfiban mennyi lehetőség van. Ambiciózus volt és vad. Mindenre elszánt, de egyben kiváló stratéga. József pont azt akarta, amit ő, hatalmat, és pénzt. Akkor még nem tudhatták, hogy amit azon az éjszakán elterveztek, egyszer valósággá is fog válni. Pedig bizony így történt. A legfiatalabb Árpád fiú visszavitte Melindát a szülőföldjére, és szépen lassan átvették az irányítást Magyarország fölött. Szervezetük hatalmasra nőtte ki magát, és kiváló politikai kapcsolataik révén, soha nem kerültek börtönbe. Nem lehetett okuk panaszra, hiszen gazdagok voltak, és boldogok. 2 fiúk született, Miklós és Áron, plusz egy lányuk Katalin. Mindenük megvolt, amit csak akarhattak, de úgy látszott, hogy ez a boldogság most veszélyben forgott. Az az idióta nyomozó, aki most is éppen ott ült Melindával szemben, hónapok óta a nyakukra járt.

- Azért köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre asszonyom. – mosolygott kedvesen a zsaru, de a dörzsölt üzletasszony nem dőlt be ennek a trükknek. Kántor Dávid nem volt egy könnyű eset. 3 hónappal ezelőtt tűnt fel a Style in Hungary ajtajában, és az izraeli kapcsolataikról kezdte faggatni Melindát. Először nem akarta komolyan venni a férfit, de most már belátta, hogy kemény partnerrel néz szembe. Igaz a rendőr játssza az ártatlant, és úgy csinál, mintha nem gyanúsítaná Árpádékat semmivel, de mind a ketten tudták, hogy ez nem így van. 

- Örülök, hogy a szolgálatára lehettem, nyomozó. – rázott kedvesen kezet a vörös hajú nő Dáviddal. – Ha esetleg bármiben segíthetek még, ne habozzon keresni.

- Úgy lesz. – lépett ki egy biccentéssel az ajtón a férfi.

Melinda nagy megkönnyebbüléssel dőlt vissza az igazgatói székébe. Zsongott a feje az idegtől, és a végtagjai is nehézkesen mozogtak a napok óta tartó kialvatlanság miatt. Égetően szüksége volt arra, hogy levezethesse a napok óta csak gyülekező feszültséget.

- Klára, az irodámba. Most. – rendelte be erélyesen a titkárnőjét, az asztalon elhelyezett telefon segítségével.  

Pillanatok múlva egy barna, szög egyenes hajú lány állt az ajtóban. Zöldes szemeit alázatosan a padlóra szegezte, míg kezeit maga mögé kulcsolta.

- Igen asszonyom mit óhajt? – kérdezte halkan a lány.

- Először is csukd be az ajtót. – utasította Melinda, mély hangon. A titkárnő tette, amit mondtak neki, és közben az igazgató asszony alaposan végigmérte. Vékony, csontos combokkal, és éppen, hogy csak dudorodó mellekkel rendelkezett Klára, de az asszony pontosan ezt szerette benne. Olyan volt akár egy gimnazista mintadiák, aki kivételesen rossz fát tett a tűzre, és most reszketve várj a büntetését. – Gyere ide édesem. – intette magához a felettese.

Klára remegő lábakkal az asszonya elé sétált és megállt az asztal előtt, várva a következő utasítást. Melinda egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy ő is kényeztetni fogja egy kicsit a lányt, de rögtön el is vetette ezt az ötletét. Túlfáradt volt most hozzá.

A dominánsabb nő kigombolta a zöld blúzát, majd jelentőségteljes pillantást vetett a kis alkalmazottjára. Klára pontosan tudta mit kell most tennie. Lassú léptekkel megkerülte az íróasztalt, majd a térdre ereszkedett. Gyorsan lélegezve előre dőlt, és kiemelte Melinda melleit a melltartóból, mint egy éhes kisbaba olyan hévvel vetette rá magát a bimbóra. Szívni kezdte őket, és közben a nyelvével pöckölgette, masszírozta bimbóudvart. Az igazgatóasszony nagyokat nyögve adta a fiatal lány tudatára, hogy jól végzi a dolgát. Melinda érezte, hogy az előjáték hatására a puncija nedvesedni kezd, így titkárnője kezét, az előbb említett testrészhez húzta.

Klára a csiklót kezdte dörzsölgetni, majd szépen lassan feldugta az első ujját is. Ez közben persze nem hagyta abba a főnökasszony mellének kényeztetését sem. Melinda érezte, hogy az agy szépen lassan elborul.A folyamatos pumpálástól, és a melleinek a szívásától az egész teste bizseregni kezdett.

Klára fejét szépen lassan elszakított a mellétől, de a kezeit a punciján hagyta. Mélyen a titkárnője szemébe nézett, majd jobb kezével kihúzta az asztal fiókját, és egy vibrátort vett ki belőle. Tekintetét, még mindig a másikon tartava, derékig húzta barna lány szoknyáját. Tenyerével végigsimított a fedetlen szeméremdombon, és elégetten állapította meg, hogy titkárnője betartotta a szabályokat. Alsónemű nélkül járt dolgozni, és simára borotválta a punciját is. Megnyomta a vibrátoron a bekapcsoló gombot, majd szépen lassan feldugta neki. A másik nő mélyeket sóhajtozott a folyamat alatt, de ujjaival tovább játszadozott a már pokolian nedves nemi szervben.

- Meséld el nekem drágám, hogy hogyan sikerült a találkozód Krisztiánnékkal. – kérte elfullo hangon Melinda.

Klárának nagyon kellet koncentrálnia, hogy megértse, mit is akar tőle a nő. A puncijában folyamatosan berregett a vibrátor, és a csábos negyvenes szüntelenül őt pásztázta azokkal a lenyűgözően kék szemeivel. Nagyon nehezére esett bármit is megértenie, de tudta, hogy ha örömet akar szerezni, akkor azt kell csinálnia, a mit mondanak neki.

- Az egy emelettel lejjebbi tárgyaló szobában találkoztam vele, és 3 másik társával. – kezdte a történetet. – Körülbelül 20 perc alatt átbeszéltünk vele mindnet. Még a tavaszi kollekció színeiben is meg tudtunk egyezni. – a lány hangja a mondat végére nyögésekbe torkollott, de aztán gyorsan összeszedte magát, és folytatta a mesét. – Azután, Krisztián mondta, hogy maga nagyon jó szívű szokott vele lenni, és mindig megengedi neki, hogy játsszon egy kicsit az asszonyom kurváival.

- Mert ti is az vagy, nem de bár? Egy kis kurva.- csavarta meg blúzon keresztül erőszakosan Klára mellét Melinda.

- Igen asszonyom az vagyok. – nyöszörögte a lánysírós hangon. Habár borzasztóan megfájdult a melle a durva mozdulattól, furcsa mód még is jól esett neki.

- Tudtam én. – nyalta meg elégedetten az ajkát a titkárnő felettese, majd egy határozott mozdulattal a lány fejét a combjai közé nyomta. – Folytasd.

- Először mind a hármat le kellet szopnom, aztán hátradöntöttek az asztalon. – Klára nehézkesen, és kissé érthetetlenül beszélt, mert közben nyelvével és ujjaival próbálta kényeztetni Melindát. – Az egyikük azt hiszem Tomi, azt mondta nyugodjak, meg most nem akarják kipróbálni a seggemet, viszont azt szeretnék, ha könyörögnék a faszukért. Így hát rákezdtem. Mindegyiket külön megkértem, hogy használjanak nyugodtan, akár gumi nélkül. Természetesem az összes fiú eleget tett a kérésemnek, és mindannyian belém élveztek.

Miután végeztek ők fölöltöztek, de engem az asztalra guggoltattak. Megvárták még kifolyik belőlem az összes sperma, és felnyalatták velem.

Melinda elképzelte a Klára által leírtakat és úgy érezte nem bírja tovább, a ki-be járkáló ujjak, a nyelvcsapások, és a perverz mese meghozta gyümölcsét. József felesége hatalmasat élvezett. Úgy érezte magát, mintha a vénáiban forró lavina folyt volna vér helyett. A szíve a torkában dobogott, és a benne lévő feszültség egy csapásra elszállt.

Melinda, leállította Klárát, és gyors mozdulatokkal rendbe szedte magát. A titkárnőjében még mindig ott berregett a vibrátor. Miután a blúzát is összegombolta, két lábra állt, hogy egy magassága kerüljön a nála 20 évvel, fiatalabb lánnyal és egy gyors csókot nyomott a szájára.

- Azt akarom, hogy a vibrátort hagyd magadba még két óráig, nem érdekel, ha menned kell, valahova vagy ha jön valaki, akkor se próbáld kiszedni magadból. Világos? – kérdezte a remegő lánytól. Klára óvatosan biccentett egyet, jelezvén, hogy érti, amit parancsolnak neki.

- Akkor jó. – hangzott az elégedett válasz. – Most pedig menj.

A fiatalabbik nő remegő lábakkal hagyta volna el a szobát, amikor éppen József lépett be az ajtón. Klára még jobban összehúzta magát – már ha ez emberileg lehetséges egyáltalán - aztán egy hang nélkül, villámsebességgel távozott.

József mosolyogva nézett feleségére és még a kérdést sem kellet feltennie, de a nő pontosan tudta mire gondol.

- Tudod, hogy mennyire imádom ezeket a fiatal lányokat drágám. Egyszerűen nem tudtam kihagyni. – bazsalygott ártatlanul.

- Nem hibáztatlak érte édes. – csókolta meg szeretetteljesen az neje arcár a férj. – Mondjuk, én sokkal jobban szeretem a te telt idomaidat. – perverz vigyor kúszott a férfi arcára, és Melinda arra gondolt mekkora egy mázlista is ő. Egymás után kétszer lehet orgazmusa, két különböző embertől.

1.fejezet

Garay Edina

-Ez az Bébi, ne hagyd abba!

Oh, Jézusom, ezt olvasta valahol? Már miért hagynám abba, amikor csak most kezdtem?

Próbálom csavarni a csípőmet, de így sem érzem kellően. Persze, hogy én kerültem felülre, mint mostanság mindig. Lovaglok, próbálok mindent megtenni, hogy a lehető legmélyebben érezzem őt magamban, de hát, ha az ég nem áldotta meg a szerencsétlent valami nagy szerszámmal, akkor nem sokat tudok csinálni. Mint mostanság mindig. Úgy látom, csukva van a szeme, ő legalább élvezi a dolgot, így nem látja a savanyú fejem.  

Az ítélőképességem és a megérzéseim mostanság nagyon nem működnek, ez a csávó a Marble-ban még szimpatikus volt. Ugyan olyan volt, mint az összes többi, nyálát csorgató fasz kalap, aki odajön hozzám egy-egy fellépés után, egy gyors menet reményében. Kivéve, hogy nem volt részeg és még csak arrogáns sem. A legtöbbjüket persze elhajtom a picsába, a már jól betanult szöveggel, miszerint: „Elnézést Uram, de Ön itt a táncért fizet, nem a személyes szolgáltatásaimért. Ez nem bordélyház. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy kifárad a bárból.” Ez persze még nem sokakat hatott meg, de a főnök szerint a vendég szent, ezért nem lehet akárhogy beszélni velük. Pedig az alkoholtól beszűkült tudatukkal amúgy sem emlékeznének másnap rám, pláne nem arra, hogy, hogy beszéltem velük. Persze nekem a főnököm a szent, mivel egy ideje már csak a munkámból élek. Szóval a gagyi dumát általában egy arrogáns hangvételű ítélkezést hallok magamról, hogy, ha nem lennék prosti, akkor a vetkőzésért sem fogadnék el pénzt, stb. Sok mindent hallottam már , volt köztük igazság is, ami a pályám elején még megviselt, volt, hogy egy durvább beszólás miatt átbőgtem az egész éjjelt, illetve azt az időt, amikor aludnom kellett volna, valahogy úgy hajnali négy után. Manapság már nem fordítok figyelmet a hülyékre, egyszerűen legyintek a guardoknak, a többi, az ő dolguk.
Sőt, elsőre a csávó kinézetével sem volt bajom, de most, hogy levetkőzött… És mi, ha nem arrogáns? Még csak észre sem vette, hogy én nem élvezem. Csak neki legyen jó.

Mi van? Már hangosan nyög. Ez mindjárt el fog menni. Még csak most kezdtük, baszki!

 Most megjátsszam, hogy élvezem? Akkor biztosan elhúzza innen a csíkot. Ha én nem élvezek, akkor lehet, hogy próbálkozni akarna még valamivel, az pedig mindkettőnknek csak rosszabb lenne. Hangosan nyögdécselni kezdek, még tovább gyorsítok. Csúszkálok rajta fel és le. Megfeszítem az izmaimat körülötte, lazítok, majd megint. 

Istenem, már hörög. Ez szánalmas.

Két lökést bír még, mire elélvez. Illetve elélvezünk. Inkább színésznek kellett volna mennem, még sikkantok is, mielőtt lecsúszom róla, hogy kipihenjem magamat mellette.

-Ez jó volt Bébi, de most mennem kell.

Vagy forgatókönyv írónak? Legalább ez úgy alakul, ahogy terveztem.

-Rendben, én is fáradt vagyok. Szép estét!

-Kösz, neked is!

És, már el is tűnt. Végre lezuhanyozatok.

Egy gyors, de alapos fürdés után befekszem az ágyamba, aludni viszont nem tudok.
 Az ilyen éjszakák után mindig az apám jut eszembe. Mennyivel jobb volt, míg a titkolózás izgalma és a lebukás aggodalma fűtött. 

Imádtam, hogy reggel hulla fáradtan mentem be az egyetemre és mégis tele voltam izgatottsággal, még az előző nap miatt és már az aznap esti műsorszámom tervezgetése miatt.
Este kiszöktem és vártam, hogy mikor kapnak el. Hosszú ideig nem történt semmi. Hónapokig járkáltam el otthonról, de mintha a szüleimnek fel sem tűnt volna. Vagy azt hitték, hogy csak fiúzok. Ami igaz is volt, bizonyos mértékig. Bár arra, amit valójában csináltam, legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna. És ez volt a leg vérpezsdítőbb. Hogy én, a jó kislány, mindenki szeme fénye, a stréber, az unalmas, én titokban ismeretlen férfiak előtt, meztelenül kelletem magam. Szerencsém volt, a lebukást illetően is, meg, hogy soha senki nem ismert fel. Sem ismerőseim, sem egyetemi társaim nem jártak ilyen helyre.

A gazdagok nem ilyen helyeken élik ki a fantáziáikat.

Még szép, hogy nem. Én is csak egy véletlennek köszönhetően kerültem először a Marble közelébe, majd magával ragadott az a világ. Eszméletlen és szédítő volt az első alkalom, mikor annyian néztek, a férfiak szemében láttam a csodálatot és mindent áthatott a tesztoszteron. Világmegváltó érzés volt, abban a pillanatban, mikor megláttam az egyik férfi, dudorodó nadrágját, már tudtam, hogy ez nekem kell. Hatalmasnak, egy istennőnek éreztem magam. És tudtam, abban a pillanatban én tényleg istennő is voltam. Mert akkor, az a férfi mindent megadott volna pár percért velem. Persze soha nem adtam ilyen könnyen magam, még most sem, noha nem kevés férfivel voltam már.  És már két éve ennek.
Ha apám tudná… Ha apámra hallgatok akkor. Hol is lennék most? Valószínűleg az egyik ismerőse világméretű cégénél lennék valami jogi képviselő, persze csak dísznek, mert akit beprotezsálnak, általában nem sok munkát kap, nem az eszemért lennék ott, csak azért, hogy apám büszkélkedhessen velem a sznobok előtt. Mennyivel élvezetesebb lenne az életem. Vasárnaponként kiöltözés, bájcsevej a „barátokkal”, majd másnap „munka”. Mennyi idézőjel, mindig gyűlöltem azt a világot. A színjátszás és a magamutogatás világa.

Miért most mit csinálsz? Szó szerint mutogatod magad, az orgazmusaid meg csak megjátszottak.

Mégis, ha mindent visszacsinálhatnék, akkor is ugyan ezt tenném.

Nem, tripla ennyi pénzzel kopasztanám meg apámat, hogy ne csak két évig húzzam.

Mennyit veszekedett velem. Hetekig rágta a fülem, hogy ha nem hagyom abba, amit csinálok, kitagad. Szerencsésen előkészítette nekem a terepet, így volt időm eltervezni és megvalósítani, hogy hogy nyúljak le tőle elég pénzt, úgy, hogy csak később tűnjön fel neki, akkor, amikor már biztos, hogy nem lesz pofája eljönni hozzám számon kérni. És így lett. Két éve és tizennégy napja, az óta a kedd óta, mikor bőgő anyám oldalán állva üvöltött velem, hogy „takarodjak ki az életükből, nem vagyok a lányuk, ha így viselkedem.”
Már össze voltam pakolva. Pénz a számlámon, azon, amit magamnak nyitottam, nem azon, amit apám felügyelt. Egy kis lakást is vettem, tudtam nem lesz szükségem nagyzolásra innentől kezdve. Egy átlagos huszonéves lány életére vágytam. Meg is kaptam, főleg mióta elfogyott a pénzem.
Meg kell tanulnom kijönni abból, amit a tánc hoz.
Anyámat sem láttam az óta. Valószínűleg apám nem engedte neki, hogy felkeressen. Sosem volt elég erős, hogy ellent mondjon neki. Utoljára, mikor megöleltem, mintha büszkeséget láttam volna a szemében. Vagy csak szerettem volna azt látni, mert így éreztem. Büszke voltam magamra, hogy szembe szálltam vele. Soha, senki nem száll szembe az apámmal. Mert gazdag. És aki gazdag, annak hatalma van. Kivéve azok felett, akiknek nem kell a pénze.

De neked is kellett a pénze, csak nem nyaltál be neki érte. Inkább elloptad.

Eleinte minden jó volt. Imádtam a függetlenséget, hogy senkinek nem tartoztam elszámolással. Meg tanultam intézni az ügyeimet, fenntartani a lakást. Segítőkész, igaz barátokra találtam, amit sosem gondoltam volna. Jól érzem magam. A legnagyobb probléma most csak a pénz, és hogy már annyira nem hoz lázba a vetkőzés. Kiismertem a férfiakat és inkább undorodom tőlük, mint izgat, hogy felizgatom őket. Mire jó, ha csak alkalmi, eldobható tárgynak kezelnek? Szeretnék valaki lenni. Szeretnék valaki szemében valaki lenni. Akarom, hogy tiszteljenek, hogy megbecsüljenek, hogy alázattal bánjanak velem, mégis nőként. Akarok magamnak valakit.

Szerelmet?

Ez feltüzel, megindul bennem az adrenalin, felélénkülök. Dühös vagyok, szomorú és elhatározott. Volt értelme, hogy nem tudtam aludni. Új céljaim vannak, végig gondoltam az életem, és tudom, mit akarok.

Ne már, most sírni fogsz?

Boldog vagyok. Elszánt és emiatt kibaszott boldog. És fáradt. Az adrenalin megmozgatott, felpörgette az agyam, de most elkezdett kiürülni belőlem. Sírok. Holnap már egy teljesen más világba ébredek, mint amiben ma éltem. Változtatok. És sírok. Ebből tudom, hogy nem csak légből kapott ez az elhatározás.

 Megint megváltoztatok, mindent!

Könnyes szemmel, fáradtan merülök álomba, fogalmam sincs mikor.

Ui.:Békés,boldog ünnepeket mindenkinek :)

Miről is van itt szó?

Kedves erre felé tévedt idegen,két 18 év körüli,beteges,enyhén szadista lányok műveit olvashatod eme blogon. Azt hisszük jobb ha előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy írásmódunk igen csak eltér a megszokottól. Felettébb lelkesedünk a perverz dolgokért, imádjuk a vér látványát és nagyon jól szórakozunk azon, hogy ha kínozni tudjuk a karaktereinket.
Mi nem ígérünk rózsaszínes történeteket,amik happy anddel végződnek,de arról biztosítani tudunk titeket, hogy ha velünk tartotok, akkor részesei lehettek a maffia szerető családjának, olvashattok, majd gyilkosságokról, szerelemről és üzletről. Egy mocskos világba viszünk el majd benneteket ,ahol egy pillanatra sem hunyhatod le  a szemeidet, mert az intrikák véres hálója azonnal körbefon, és a figyelmetlenségért nagy árat kell fizetni.
Bemutatunk nektek egy fiatal nőt,aki csillogó életét feladván, belecsöppen a sztriptíztáncosok vággyal teli világába.Olvashattok, majd Szófiáról is aki bárpultosként kezdte, aztán pedig a vezér ágyában végezte.Lesznek asszonyok, akik domináns természetükkel fogják uralmuk alá hajtani a férfiakat, és nők, akik egyszerűen csak kiutat akarnak találni a mocsokból.
Reméljük velünk tartotok a végsőkig, és figyelemmel követitek majd ezt a tökéletes megtévesztést.