2016. május 2., hétfő

3.fejezet

Sziasztok!
Nagyon sajnáljuk, hogy január óta nem raktunk fel egy részt sem, de sajnos itt van az érettségi a nyakunkon és alig van egy szabad percünk. Nem ígérünk semmit, de abba biztosak vagyunk, hogy amint lemegy ez a kaotikus időszak, rendszeresebben fogjuk hozni a friss fejezeteket.


 Garay Edina

Másnap reggel későn ébredtem. Illetve a szokásosnál későbben, olyan dél körül. Kimentem a fürdőbe és mikor belenéztem a tükörbe, meglepődtem. Egészen jól néztem ki. A tegnap esti bőgés után, nem erre számítottam. A bőröm szép volt, a szemem ragyogott és sehol a már megszokott karikák. Frissen mosott hajam, mogyoró barnán csillogott és természetes göndörséggel borult a vállaimra. A kedvem is jó volt. Éreztem, hogy itt az idő. A mai nap tökéletes lesz arra, amit elterveztem.
Szépen felöltöztem és elindultam a Marble-ba. Még nem kell elkezdenem a munkát, de ha nincs jobb dolgom, akkor benézek, hátha kell valamit csinálni egy kis mellékesért. Takarítás, ilyesmi.
A főnök, mintha már várt volna, úgy áll ott a pult mellett, izzó tekintettel.

-Hol a francban voltál Edina? Százszor hívtalak, mi van a telefonoddal?

Basszus, ma még rá sem néztem!

-Bocsi, teljesen elfelejtettem. De látod, itt vagyok, mond, mit szeretnél?
-Látom, hogy itt vagy és remélem, hogy van valami mentséged arra, hogy miért beszélsz úgy a vendégeimmel, ahogy!?
-Én soha nem beszélek velük tiszteletlenül, emlékszem még arra, amikor először „elmagyaráztad”, hogy miért, és hogyan kell bánni velük. Egyszer elég volt, nagyon is az eszembe vésted, rémlik?
Közelebb jön, belemászik a pofámba.
-Akkor mégis miért hallok panaszt? Tegnap már a negyedik vendég jött oda hozzám, miattad. Ez miért lehet?
-Tőlem kérdezed? Mégis kik voltak azok? És mire panaszkodtak? Mert nekem nagyon is úgy rémlik, hogy mostanság igencsak kiteszek magamért, ezt te is láthatod!

Melyik rohadék hazudik? És miért, mert nem szopom le őket pénzért?

Megérez valamit, mert kicsit elhátrál, így látom, hogy páran minket néznek.

Hurrá!

-Azt nem mondhatom meg Edina, de ne legyél ennyire pipa. Csak beszélni szerettem volna veled erről. Tudod, hogy minden tőlük függ. Ha valami nem tetszik nekik, akkor itt hagynak. És mire megy egy sztriptíz bár vendégek nélkül?
-Mi az, hogy nem mondod meg? Vannak egyáltalán panaszosok, vagy csak meguntad a fejem? Vagy várj, a múltkori miatt van? Ezt már az elején megbeszéltük, nem vagy az esetem és a munkaadómmal soha nem is kefélnék. Nem érdekel, hogy rajtam kívül minden csajoddal csináltad már, attól, hogy leitatsz, még nem foglak megkívánni! Az nagyon szánalmas volt tőled, de hajlandó voltam elfelejteni. Akkor ez most a bosszú? Nem tudtál jobbat kitalálni?

Ez nagyon betalált, a szeme újra villog és ökölben vannak a kezei. Üvölteni fog, érzem. De nem érdekel.

-Mit képzelsz te magadról, kivel beszélsz?
Lejjebb halkítja a hangját, hogy mások ne hallják.
- Tőlem függsz, nem fogod fel? Egy szavamba kerül és neked annyi! Éhen döglesz! Azt hiszed olyan jó nő vagy? Még kurvának se vagy jó, a többi lány simán bevállal egy-egy alkalmat, de a gazdag picsának ehhez nem fűlik a foga, mi? A pénz meg kéne…
Csak állok és mosolygok. Azon gondolkodom, hogy behúzzak-e neki, vagy rúgjam tökön? Nyílván nem tudok akkorát ütni, mint rúgni, de rájövök, hogy azzal csak gyengeséget mutatnék. Inkább kivárom, hogy befejezze a mondandóját.
-Kérem a tegnap esti lóvémat!
-Látod, itt kuncsorogsz minden nap?
-Add ide a pénzem, kibaszottul megdolgoztam érte!
Magamból kikelve ordibálok vele, már úgyis mindegy, elhatároztam magam. Elindul a kassza felé, leszámolja a pénzt és odaadja. Elveszem tőle és sarkon fordulok. Remélem, soha nem látom többet ezt a kócerájt, se ennek a faszkalapnak a fejét.

Oh, Istenem, több mint két évig ez volt az otthonom!

-Tényleg, és most mihez kezdesz? Már várom, hogy mikor látlak újra, melóért könyörögni, ribanc!
Az utolsó szónál azt hiszem, hogy visszafordulok és agyonverem. De csak megyek tovább. Terveim vannak, amik nem valósítják meg önmagukat. Nem gondoltam, hogy ma munkanélkülivé válok, de legyen! Ha igazi változást akarok, akkor úgyis itt kellett volna kezdenem. Szóval útnak indulok, hogy vegyek valami igazán szexiset. Amíg az üvöltözést hallgattam, rögtön beugrott a Mambo. Igazán elit, a gazdagok helye. A gazdagok pedig mindent megkapnak. Úgy tudom, hogy dolgoznak ott profik is, luxusprostik, mindenféle fétisekre szakosodva. Még soha nem voltam bent, de a hírek terjednek a mi kis világunkban is. Elvileg a főnöknek több bárja is van, az egész országban, mind a nagykutyákra megy. Biztosan csupa törvénytelenség folyik a háttérben, de persze kinek van mersze ilyenekről beszélni?

És miért ne próbálhatnék meg bekerülni oda?

Legrosszabb esetben kiröhögnek és elküldenek. Egy próbát megér, ma amúgy is jó passzban vagyok.
Miután bevásároltam pár új rucit, elindultam haza, készülődni.
Egy gyönyörű, testre simuló, fekete mini ruhát veszek fel. Mélyen dekoltált, gyakorlatilag mindenem kilátszik, mégis inkább elegáns, mintsem kurvás. A felső részét hátul, a nyakamnál kell megkötni, ez tud a legérzékibb lenni, mikor vetkőzés közben a nyakamat simogatom, majd egyszer csak már nincs is rajtam ruha. Igaz, a hátamnál amúgy sem takar szinte semmit. Alá, egy csipkés bugyit veszek, nem tangát, az túl szokásos lenne, gömbölyű fenekemet csodásan kiemeli, nőiesen izmos combjaimon fekete combfix, amit a harisnyatartó tart a helyén. Ugyan olyan fekete csipkemelltartót veszek fel, ami a ruha alá nem is kéne, nagy méretük ellenére feszesek és teltek a melleim, viszont a vetkőzésnél jól mutat. Egy ilyen szerelést inkább egy randira vennék fel, bár talán pont ez fog tetszeni nekik. Fogalmam sincs, hogy keresnek-e éppen új lányokat, vagy, hogy a főnök bent lesz-e, de ha nem próbálom meg, akkor semmire sem megyek, és tényleg mehetek vissza könyörögni, azt pedig biztosan nem fogok!
Így hát minden bátorságomat és elszántságomat összeszedem, és elindulok.

A Marble közelebb van a lakásomhoz, mint a Mambo, utaznom kell, de nem gond. Szolnok nem olyan kicsi, mint amennyire az emberek gondolják, és sokaknak fogalmuk sincs, hogy mi zajlik a háttérben, az unalmas, laza mindennapokban, csak úgy elmennek egy-egy bár mellett. Az ilyen helyeket csak azok látják meg, akit érdekel is a dolog. De a Mambo mellet nem lehet csak úgy elmenni. Illetve csak azért nem csap nagy feltűnést, mert elég kieső helyen van. Kevesen járnak errefelé, pláne napközben, a város ezen pereme a szórakozóhelyek többségét foglalja magába. Viszont a többi helyhez képest, a Mambóról lerí, hogy nem térhet be oda csak úgy, az utcáról valaki. Ide kell, hogy az embernek ne számítson a pénz. Még fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni.

Most gondold meg magad, még vissza fordulhatsz! Soha!

Benyitok az ajtón, ami meglepő, hogy nyitva van. Ahogy belépek, megértem, hogy miért hagyják csak úgy nyitva. Egy kétajtós szekrény, kopasz, öltönyös hapsi áll az ajtó mellett, napközben! Kicsit megrémülök, ezt látva az arca meglágyul, viszonylag kedvesen kérdezi, hogy eltévedtem-e?
-Nem uram, a főnökkel szeretnék beszélni, munka ügyben, meg tudná mondani esetleg, hogy itt tartózkodik-e, vagy mikor jár errefelé?

Bátorság, ne remegjen már ennyire a hangod!

-Megbeszélték a találkozót?
-Nem.
-Hát sajnálom asszonyom, de nem szoktunk csak úgy felvételiztetni.

Oh, most erre mit mondjak?

-És legalább itt van a főnök?
-Igen, de nem szereti a váratlan látogatókat.
Sötét az előtér, ahogy beléptem, mégis a bentről kiszűrődő fény remekül elvilágít idáig. Mozgolódást látok bentről, a padlón árnyék rajzolódik ki, a növekedéséből ítélve pedig közeledik hozzánk. Pár pillanat múlva már meg is jelenik egy férfi, megáll a kedves kopasz úr mellett. Előbb rá pillant, majd meglát engem és hosszan végigmér. Látom rajta, ahogy a lábaimtól halad felfelé, a szemével vetkőztet. Ahogy elér az arcomhoz, lesütöm a szemem, így én nem sokat tudok egyenlőre felmérni belőle, majd kihívóan felpillantok rá, és mélyen a szemébe nézek, aztán gyorsan átpillantok előbbi beszélgető partneremre, hogy vajon ő mennyire tulajdonít jelentőséget az idegen megjelenésének. Tisztelettel tekint rá, várja, hogy mi lesz a reakciója. A rövid, szőkés-barna hajú férfi nem veszi le rólam a szemét, furcsállom, hogy az arcomat fürkészi, nem a melleimet. Megszólal, megkérdezi az őrt, hogy mit szeretnék. Tudom, hogy ezt a férfit meg kell nyernem magamnak. Érzem, hogy ha ő a tenyeremből eszik, akkor van esélyem… Van esélyem valamire itt.

-A hölgy Áronnal szeretne beszélni. Munka ügyben jött, de tájékoztattam, hogy nincs felvétel. 
-Viktor, ne legyünk ennyire elutasítóak rögtön! Főleg, hogy Áron pont itt van. Tudod, hogy nem olyan sűrű az ilyen alkalom.
Az őr arcáról újra rám pillantott, majd folytatta.
-Hölgyem, magának ma van a szerencse napja. Meglátjuk, mit tehetünk az állásinterjú ügyében. Jöjjön velem kérem.
Viktor rosszallóan pillantott a megmentőm felé, aki már elindult, így ezt szerencsére nem láthatta. Itt mindenki tisztelettel bánik velem, nem úgy, mint a volt főnököm. Itt emberszámba vesznek, legalábbis eddig.
Beljebb sétálunk, elém tárul a klub teljes egészében. Hatalmas tér, az ember kívülről nem is gondolná, hogy ekkora a hely itt. És ez csak a nyilvános része, az öltözőket, irodákat és egyéb helységeket még nem is láttam. Üres a hely, és még így is, az ember pillantását rögtön a középen elhelyezkedő színpad ragadja meg, több rúd is van rajta, talán öt, ahogy számlom. A színpad körül székek, vannak egyszemélyes helyek, vannak asztalok, több székkel. Alapvetően zsúfolt, mégis van mozgástér a székek között, ami kellhet is, mivel csak egy kisebb fajta bárt látok az egyik sarokban, ami azt jelenti, hogy itt pincérek dolgoznak, az ügyfeleknek nem kell eljárkálniuk az italokért.

Persze, gazdagok…

A terem szélén pedig végig boxok vannak. Többszemélyes, alig átlátható fülkék, középen egy-egy kisszínpaddal és a hozzá tartozó rúddal. Eszméletlen sok van, körben végig, rengeteg lány dolgozhat itt. És valamiért úgy érzem, hogy ők nem csak vetkőznek ezeken az eldugott helyeken.

Ajjajj, valahogy a középső színpadra kell kerülnöm, nem akarok szexelni.

A szöszi férfiről itt mellettem teljesen el is felejtkeztem, megriadok, amikor hozzám szól. Pedig kedvesen beszél. Elő kell vennem a magabiztosságomat!
-Elnézést, be sem mutatkoztam még. A nevem Árpád László. Ami miatt Maga nagyon jól járt velem, az az, hogy a tulajdonos nagybátyja vagyok, és ennek a helynek a nem hivatalos kisfőnöke. Áron, a főnök, a bátyám fia, így mivel a közelben lakom, elég sokat tartózkodom itt, Áronnak pedig jól jön, hogy van valaki, aki figyel az alkalmazottjaira. Talán emiatt is, ez az a bárja, amit a legkevésbé látogat, így hatalmas szerencséje, hogy a mai napon tévedt be ide.
-Oh, akkor nagyon örülök a találkozásnak! Az én nevem Garay Edina és kíváncsi lennék, hogy ezek fényében, ugyan miért is járok én jól Önnel?

Magabiztosság, ez jó, d ne vidd túlzásba, őt nem mérgesítheted fel, vigyázz!

-Hát, ami igaz, az igaz, velem is nagyon jól járna, de most nem erre gondoltam.
Elneveti magát, és istenem, milyen jól áll neki! Nevetés közben az arca megfiatalodik, alig néz ki harmincnak, pedig olyan negyven körül lehet már. Mély hangja elhal, szemében felkavarodik valami, ami megmozgat ott lent. De régen éreztem már ilyet! Pillanatokig csak figyeljük egymást, míg újra megszólal.
-Azt hiszem, az én tisztem, hogy felajánljam a tegeződési formát, hiszen olyan fiatal vagy, megengeded?
-Természetesen!
Mosolyodom el én is újra és rákérdezek, hogy akkor mire is gondolt pontosan, azzal, hogy jól jártam vele.
-Áron nem épp kedves, az ide betévedt lányokkal, főleg ha nincs hiány, most pedig nincsen. Ha nem vagyok itt, vagy nem velem találkozol előbb, akkor már Viktor kitett volna az ajtónál, be sem jutsz, vagy ha igen akkor Áron utasít el. Ami még így is előfordulhat, hiszen ez az ő bárja, nekem nincsen jogom beleszólni, hogy kit vesz fel, vagy kit nem, de próbálkozhatok. Van kedved leülni és beszélgetni velem egy kicsit, csak hogy megtudjam, mi motivál abban, hogy itt dolgozz?

Helyeslő választ adok, odavezet a kis bárpult részhez, ahol azért van egy-két szék. Leülünk egymással szemben. Eddig végig az arcomat fürkészte, most kaptam rajta először, hogy hosszabb ideig a melleimet stíröli, de hát nem hibáztathatom, nem takartam el sokat belőlük. Úgy teszek, mintha nem venném észre, amit csinál, így addig jobban megfigyelhetem én is, őt. Tényleg harmincas évei végén járhat már, haja nem teljesen szőke, vagy csak egy nagyon sötét árnyalata annak. Szemei sötétkékek, arca mély benyomást keltő, szája tökéletesen íves. Széles vállain meg-megfeszül a látszatra is drága öltöny. Minden tekintetben férfias férfi, amit a mély hangjával csak tetéz. Újra felnéz rám, szemérmesen elmosolyodom, hogy tudja, tudom mit csinált az előbb. Nem veszi figyelembe, rögtön a tárgyra tér.

-Milyen ötlet vezérelt, hogy ide gyere? Hiszen tényleg nagyon fiatalnak tűnsz, nem biztos, hogy ilyen munkát kéne választanod. Még ha bárpultosnak is jöttél, ez nem egy finom hely. Vagy takarítani szeretnél? Azt kétlem!
Megint mosolyog, kedves őszinte mosollyal, és így még ha szavai kicsit lenézőek is, az embernek meg sem fordul a fejben, hogy megsértődjön. Akaratlanul is vigyorgok én is.
-Nem, valóban nem takarítani szeretnék, de a pultosság sem az én asztalom. Táncos vagyok. Egy kis lepukkant bárban dolgoztam eddig, a Marble-ban. Súrlódás volt a főnök és köztem, így inkább eljöttem.
-Megkérdezhetem, hogy miféle súrlódás? Mert az nem túl jó, ha az ember nincs jóban a főnökével.
-Akaratom ellenére akart volna lefeküdni velem, leitatott. Majd miután így sem sikerült neki, hazugságokat fogott rám, hogy később legyen indoka kirúgni, vagy megzsarolni, nem tudom. Inkább eljöttem magamtól.
-Oh, hát ez igencsak…
-Alattomos?
-Férfiatlan.
-Az. Viszont pénzre szükségem van. És nincsen szakmám, a főiskolát otthagytam. Eddig is a táncból és a vetkőzésből éltem, szeretem csinálni. Ennek a helynek pedig híre van.
-Na arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért hagytad abba a tanulást, de majd később folytatjuk, itt jön a főnök. -Szervusz Áron!
Laci is magas, de Áron még magasabb. Iszonyatosan fiatalnak látszik, akár egy nagy kamasz. Ugyan olyan magabiztos kiállása van, mint nagybátyjának, szájuk íve hasonló. Ő is hosszasan végigmér, mielőtt köszönne rokonának.
-Szia, az előbb találkoztunk, most megint köszönünk?
-Hát persze, hiszen szeretnék neked bemutatni valakit. Ő itt Edina és munkát szeretne, táncosként.
Előre nyújtom a kezem, viszonzom erős szorítását. Tekintete hideg, tényleg nem egy kedves ember. Sokatmondó pillantással üdvözöl, rögtön leírt magában. Udvariasan közli, hogy nincs szüksége új munkaerőre. Szeretnék válaszolni valamit, de Laci megelőz.
-Áron, egy próbát megér, nézd, hiszen készült is, kiöltözött, meg minden. Legalább egy próba táncot hadd mutasson. Meglátjuk, hogy milyen a mozgása, és utána mondj véleményt, rendben?
Áron elbizonytalanodik, a szemükkel kommunikálnak, és noha mindenáron ő akar látszani a főnöknek, a korkülönbség mégis Lacit emeli győztes szituációba. Sajnálom szegényt, nem lehet sokkal idősebb nálam, nehéz érvényesülni a nagyok világában, ilyen fiatalon. Oldalt fordul Lacinak, hozzám intézi a szavait, tekintete kicsit meglágyul. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mivel puhította meg őt ennyire a lovagom.
-Rendben Edina, érdekel, mit tudsz. Előkeresem neked Zsoltit, ő a zenefelelős. Válassz egy számot, és ott a nagyszínpad elején, tiéd a rúd.

A legfeltűnőbb hely, tetszik, nekem való.

Zsolti jófejnek tűnik, pár mondatot váltottam csak vele, de van humora, az biztos. A kedvenc számomat választottam, és beálltam előre, a rúddal szemben, a fiúknak háttal, akik leültek egy közeli asztalhoz. Kezeimet kinyújtva felraktam a rúdra, a fenekemet hátra nyomtam és odapillantottam, jelezve Zsoltnak, hogy indulhat a zene. Beyonce Naughty Girl –je elindult, én pedig ebben a testtartásban apró mozdulatokat tettem csak, épphogy megmozgatva fenekemet. Kicsit hullámozva a testemmel. A „Sexy” szóra odakaptam a kezemet a fenekemhez, így kezdtem lassan végigsimogatni hullámzó testemet. Ezért imádok ennyire vetkőzni, mert olyan, mintha az ember szexelne, csakhogy rajta kívül nem ér hozzá senki. Ez engem is felhúz, nem beszélve a pasikról, akiket izgat, hogy így láthatnak, mintha éppen velem szexelnének egy érzéki zenére és mégsem, mert nem nyúlhatnak hozzám. Csak én. 

Kezeimet újra a rúdra tapasztom, fejemet hátra vetem, hajam hosszan elterül a hátamon, megfordulok, így a kezeim keresztben vannak előttem, kicsit takarva engem. Ahogy végighúzom őket magamon újra, testem a dallamra mozog továbbra is, az apró csomót kioldom a ruhán és a mozdulattal, ahogy a csípőmön haladok lefelé, lesimítom magamról a puha anyagot is. Közben persze a fiúkat nézem, ha valamelyikőjüknek eszébe jutna a szemembe nézni, akkor forró tüzet látna benne. Hátamat ívbe feszítem, mellem előre nyomva, fenekem hátra. Háttal állok a rúdnak, amit a fenekemhez nyomok, megint a fejem felett kapaszkodom, és hullámozva guggolok le, lábaimat széttárva. Ez mind a mögöttem, mind az előttem ülőknek kedvez, így ha lenne rendes közönség, akkor oldalt állva csinálnám. Elölről tökéletes belátás, hátulról a fenék és a rúd kombója…
Felegyenesedem, közben, ahogy a ruhát arrébb rúgom a földön, ki is kacsolom a melltartómat. Az is a földre hullik, a másik irányba rúgom el. A fiúk minden nap ezt nézik, mégis elvarázsolom őket. Kisfiúsan várják a folytatást.
Egy kézzel kapaszkodom a rúdba, lassan körbesétálom, majd egy mozdulattal már rajta is vagyok, combjaim közé szorítom, mint amikor az ember keresztbe tett lábakkal ül. Hátrahajolok, csak a lábaimmal tartom magam, kezeimmel a puncimtól kiindulva simítok magamon, nyakamon fejezem be, fejemet oldalra rántom, a ritmushoz pontosan illik a mozdulat. Megint mozdulok, hátammal hozzátapadok a rúdhoz, magam fölött kapaszkodok a kezeimmel, lent a lábaimmal fonom keresztbe a rudat. Mintha ki lennék szögezve, fejem lehajtva, tökéletes alárendeltséget szimbolizálva. Majd ritmusosan előre hátra mozdítom a mellkasomat, mintha egy szív dobogna, persze melleimet hangsúlyozva, ezután egyik kezemmel lejjebb fogom meg a rudat, lábaimat előre nyújtom, széttárom, ebből a pózból gyorsan megfordulok, fejjel lefelé, oldalt a fiúknak. Bokáimmal szorítom a rudat, lent a kezeimmel és amennyire csak tudok, csípőmmel eltávolodok a rúdtól, így úgy nézek ki, mint egy íj. Majd leteszem a lábaimat, stabilan állok a földön, tovább mozgok a rúd körül, körbe, hogy megmutassam magamat „mindenkinek”. Fejemet hol jobbra, hol balra mozdítom, hajam repül körülöttem. Zárásképpen pedig, mivel a zene lassan elhalkul, ezzel együtt én is, a fiúkkal szemben, a rudat simogatva, széttett lábakkal, lassan térdelek le, fejemet lehajtom, hajam magam elé hullik.

Vége!

Hirtelen pillantok fel, a rokonok még mindig engem néznek. Csak egy bugyi van rajtam, meg a combfix, mégsem vagyok szégyenlős. Hiszen azt akartam, hogy lássanak, és láttak. A tekintetük pedig arról árulkodik, hogy tetszettem nekik.
Áron visszafogottabb, Laci szemében viszont éhes vágyat pillantok meg, amitől még jobban beindulok. Volt már olyan, hogy felizgultam tánc közben, és ha innentől kezdve ez a szempár fog nézni engem, akkor minden alkalommal elfolyok majd, mire lejövök a rúdról.
Áron töri meg a csendet, megkér, hogy fáradjak ki az öltözőbe és rámutat egy ajtóra, ami tökéletesen belesimul a sötét falba, eddig észre sem vettem. Viszem a ruháimat, gyorsan felöltözök, megigazítom a hajamat.
Mire kiérek, a fiúk már a pultnál iszogatnak. Mosolyognak, mikor odaérek.
-Na, uraim? Tetszett?
-Ó, hogyne, nagyon jól mozogsz, és kifejezetten jó érzéked van a rúdhoz. Tanultad ezt valahol?
Áronnal is összetegeződtem volna? Nem rémlik.
-Az előző munkahelyemre kezdőként kerültem be, ott tanítottak meg a lányok az alapokra, aztán fejlesztettem tovább magamat. Nagyon szeretem csinálni.
-Hát az meglátszik. Tényleg ügyes vagy. A tegezésért pedig elnézést, de nem szeretek hivatalos hangnemben beszélni az alkalmazottjaimmal, nem zavar ugye?
Ha nem fogom vissza magam, akkor leesett állal bámultam volna őt percekig, így is furcsa arcot vághattam, mert a jutalmam egy szexis nevetés volt Lacitól. Áron is elmosolyodott.
-Igen, valóban felvettelek, mától nekem dolgozol. Illetve ma elmondom a szabályokat, holnap este pedig már közönség előtt csinálod. Nem sűrűn tartózkodom itt, ha bármi kérdésed lenne, akkor nyugodtan fordulj Lászlóhoz, ő mindent tud, amit tudnia kell. Az anyagiakat, és, hogy mit vállalsz, este megbeszéljük az irodámban, legyél itt tizenegyre.
 Ja, és köszönd meg a nagybátyámnak. Meg sem hallgattalak volna, ha ő nincs itt.
Mosolyogva indult el, egy alig látható folyosó irányába. Utána köszönök, de nem válaszol. A falak mindenhol sötétek és a gyér világításnak is köszönhetően az ajtók, vagy folyosók alig észrevehetőek. Tökéletesen rejtett, minden.
Lacihoz fordulok, rámosolygok. Nagyon hálás vagyok neki. Elrebegek izgalmamban egy köszönömöt, de csak annyit mond, hogy magamnak köszönjem, mert amit csinálok, az kivételes.
Meztelenül vonaglottam még az előbb, most mégis belepirulok a bókba.

Óh, édesem, neked tetszik ez a férfi!

-Lenne kedved meginni velem valamit? Szívesen folytatnám az előbbi beszélgetésünket, tizenegyig pedig még van időnk, addig rám sincs itt szükség.
-Nagyon szívesen megismerném a jótevőmet én is. Mikor indulhatunk?
-Akár most is. Gyere, erre.
A folyosó felé vezet, ahová az előbb Áron is eltűnt. Máshonnan jöttünk be, nyílván a hátsó ajtó felé megyünk. A folyosó hosszú, több ajtó is van kétoldalt, majd egy kanyar és egy kétszárnyú ajtó, egy újabb őrrel. Köszönünk és kimegyünk az ajtón, egy nagy garázsba. Több autónak is van itt hely, de most csak kettő áll bent. A márkáját nem látom, mert oldalt áll, de hatalmas, fekete és gyönyörű, még női szemmel is. Beülünk, egy kapu kinyílik, mi pedig már kint is vagyunk.
Beszélgetünk, kérdezget, röviden elmesélem neki, hogy miért hagytam ott az iskolát, a szüleimet, és, hogy hogyan kerültem a Marble-ba. Én megtudom róla, hogy két testvére van, a családjuk pedig nagyon összetartó, pedig szét vannak szóródva az országban. Elég titokzatos, csak keveset mesél. Furcsállom és nem sejtek szép dolgokat a háttérben. Lehet, hogy jobb, ha nem is tudok róluk.

Jézusom, mit csinálsz, lényegében a fönököd!? Nem barátkozunk a főnökkel, az csak gondokat szül, nem, nem csinálhatod ezt! Te nem barátkozni akarsz, hanem dugni, az pedig még több gondot okoz, hagyd abba!

-Neharagudj, megállnál? Nem jó ötlet, amit csinálunk, kérlek.
Szó nélkül megállt. Térre volt szükségem, kiszálltam. Jött utánam, megállt előttem és megkérdezte, hogy baj van-e.
-Nem, illetve… Tényleg ne haragudj, de ez nem jó ötlet. Nekem az az alapelvem, hogy a főnökkel nem kezdünk, mert soha nincs jó vége. Azt hiszem, jobb, ha hazamegyek.
-Nem vagyok a főnököd, az Áron, mondtam, hogy nekem nincs jogom ebbe beleszólni.
A hangja könyörgő, a szemében pedig látok valamit, amit nem tudok megfejteni, de azt hiszem, hogy ijesztő.
-Nyílván van beleszólásod a kirúgásokba, ahogy abba is volt beleszólásod ma, hogy felvett dolgozni. Én nem akarom, hogy az legyen, mint az előző helyemen.
Elém lép, megérinti a vállam.
-Én soha nem lennék olyan féreg, mint AZ.
Előrébb nyomult, nekinyomott az autónak, megfogta a fejemet hátul és lassan megcsókolt. Úgy igazán. Amitől az ember libabőrös lesz, eláll a lélegzete, és istenem, benedvesedik. Nem tudtam ellenállni neki, határozott volt és férfias. Nem kérdezett, elvette, ami neki kell. Kinyitotta a kocsiajtót, befektetett hátra. Egyre vadabb volt, feltolta a ruhámat, a melleimet markolta, amik csak úgy kibuggyantak a ruhából. Szerencsére egy kihalt út mellett voltunk, bár az sem érdekelt volna, ha valaki meglát, már csak rá tudtam gondolni. 

Ajkaink elszakadtak egymástól, egyik kezével a fenekemet markolászta, keményen, szájával pedig megkereste egyik mellbimbóm. Nem kegyelmezett neki, keményre szopta, hogy utána harapdálhassa. Nyögdécselni kezdtem, mire keze elindult fenekemről a puncim irányába. Egyszerűen letépte rólam a bugyit. A finom csipke anyag csak úgy leszakadt. Ujjával megtalálta a csiklómat. Hüvelykje lassan kezdett körözni rajta, csípőm követte a mozdulatát. Hajamba markolt, hátrahúzta a fejem, így feltárva nyakamat, csókolt és harapdált ott is. Majd a másik mellbimbóm következett, ezzel sem bánt finoman, míg a csiklómon továbbra is folytatta lassú tempóját. Fogával meghúzta bimbómat, ujját rászorította csiklómra, így értem a csúcsra. Remegve élveztem, de nem hagyott pihenni. Elővette a farkát, végighúzta rajta párszor a kezét, hogy élvezzem nem kis szerszámának látványát, majd ördögvigyorral belém tolta. Hátravetettem a fejem és felnyögtem, ahogy kitöltött. Két kezével fejem mellett támaszkodott, egyébként teljes súlyával belém nyomult. Lassan kezdett mozogni, zihált ő is. Átkulcsoltam a lábaimmal a fenekét, így ösztönöztem gyorsabb mozgásra. Eszméletlen tempóra váltott, azt hittem kiszakad a szívem a helyéről, mikor a csúcsra értem. Nem tudom mikor karmoltam össze férfit utoljára, de most megtettem. Nem akartam felsikoltani, ezért inkább a vállát markoltam, mikor eszemet vesztettem az élvezettől. Hüvelyem ritmusos összehúzódása meghozta a hatását, pillanatok múlva szétspriccelte magát bennem, mellemet markolta egyik kezével. Mikor kicsit észhez tértünk felült, begombolta a sliccét. Én is összekaptam magam kicsit. Semmitmondó arckifejezéssel rám pillantott.

-Igazad van, ez rossz ötlet. Hazaviszlek.

Hogy…, hogy…, mi? Mi tortént?

Átültem az anyósülésre és próbáltam nem mutatni, hogy mennyire szíven ütött az, amit mondott. Teljesen eltűnt a kedves énje. Nem vagyok egy érzelgős fajta, de az igazság az, hogy túlságosan is bejön nekem, ahhoz, hogy csak érzelemmentes szex legyen. Szóval akkor ez tényleg csak ennyi volt. Többet soha.
Hogy csinálhattál ilyen hülyeséget?
Nem szóltunk többet egymáshoz, elmondtam a címemet, ő meg hazafuvarozott. Otthon kiszálltam, ő meg elhajtott. Egy sziával köszöntünk el.

Muszáj pihennem egy kicsit tizenegy előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése